Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benz tavaly szeptemberben mutatta be a Generation EQ tanulmányt, amiről azóta már tudjuk, hogy egy, a BMW i szériájához hasonló elektromos modellcsaláddá fejlődik majd sorozatgyártásra. Ennek megfelelően idén már érkezik is a második EQ modell, méghozzá EQ A néven. Az elektromos típus a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be, de a gyáriak már most megosztottak velünk egy kedvcsináló fotót az autóról.

Az újdonságot szemből láthatunk egy sejtelmesen fotón, amin bizony jól látszik a hasonlóság a tavalyi Generation EQ tanulmánnyal. A főbb stíluselemek a tavalyi koncepcióról érkeztek, ám annál jóval közelebb állnak a sorozatgyártáshoz – persze a világító hűtőrácsról valószínűleg le kell majd mondanunk. Az elektromos SUV után ezúttal egy jóval kisebb méretű négykerekűre számíthatunk, melyen azért némi crossoveres beütést is felfedezhetünk.

Még a sejtelmes fotón is látszik a rokonság a Generation EQ-val

Az újdonság valószínűleg a korábbi tanulmány alapjaira épül, ám jó eséllyel valamivel gyengébb lesz annál – a Generation EQ-ban két elektromotor 408 lóerőt és 700 Nm-es csúcsnyomatékot biztosított, míg a hatótáv 500 kilométerre adódott. Az EQ szériának legalább az egyik tagja jó eséllyel még az évtized vége előtt bemutatkozik sorozatgyártásban, hogy később egy egész modellcsaláddá alakuljanak, ez azonban egyelőre még a jövő zenéje.