Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda sportmodelljeiről számos pletykát hallhattunk már az elmúlt hónapokban, és úgy tűnik, hogy a vezetőség is bizonytalan a különlegesebb modellek gyártásával kapcsolatban. Mindenesetre most erősödésre számíthatunk: a frissített Octavia RS megjelenése mellett már a Superb sportos kiadásán gondolkoznak az illetékesek.

A Superb RS ötlete nem is elvetélt. Egészen bizonyosan sokat tartanák a sportos szedánt érdekes választásnak, ráadásul a moduláris alapok miatt a létrehozás költsége is elenyésző lehet. A modellsorozat jelenlegi csúcsmotorja például a kétliteres, 280 lóerős turbós benzines, összkerékhajtással és hatfokozatú duplakuplungos váltóval. Ha az egységből kipréselnek 300 lóerő feletti teljesítményt (amire van példa a konszernen belül), és megtűzdelik mindezt némi látványfokozó kiegészítővel, már meg is van a Superb RS, amely 5,5 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet.

A csúcsmodell érkezése még kérdéses, de elképzelhető

A változatosság kedvéért pedig a Passatból ismerős 240 lóerős kétliteres dízelmotor is változtatás nélkül mehetne a motortérbe, amely 6 másodperces gyorsulási értékkel rendelkező végeredményt adna. A lehetőség tehát ott van a vezetőség kezében, de még a kisebb költségek dacára is érthető a félelem az ismeretlen magasságtól. Egy biztos: a friss Octavia RS úton van, benzinmotorral pedig esetében akár 245 lóerőre is számíthatunk.