
Nem titok: jövőre számíthatunk a Bugattinál nagy premierre, mikor is a Genfi Autószalon forgatagában bemutatkozik a Veyron utódja, amely a Chiron nevet kapja. Az újdonság minden tekintetben felülmúlni hivatott a rekordert: így árban is.
Mindezt maga Wolfgang Dürheimer, a márka vezérigazgatója erősítette meg, akinek elmondása szerint a presztízsen, ennek megfelelően pedig az áron is emelni akarnak. Ennek megfelelően a Chiron árcéduláján 2,2 millió euró áll majd, ami a hivatalos honosítási eljárásnak alávetve közel 900 millió forintos árnak felel meg.
Egyelőre csak digitális elképzelések - akár ilyen is lehet a Chirion
Mindez majdnem kétszer annyi, mint amennyit az első Veyronért kért a márka, igaz, időközben láttunk már hasonló árcédulát például a Grand Sport Vitesse esetében. Elég csak egy pillantást vetni a puszta számadatokra, és máris érhetőnek tűnik a márciusban bemutatkozó modell ára. A Chiron 1500 lóereje 2,3 másodperces 0-100-as sprintre váltja magát, az igazi száguldást pedig csak ezután kezdődik. Emellett fejlettebb és takarékosabb is lesz a típus, így valószínűleg hosszabb ideig használhatják ki a tulajdonosok a 463 km/h-s elméleti végsebességet. Talán mondanunk sem kell, hogy emellett a tervezők még több luxussal és még nagyobb kényelemmel szeretnék megtömni az újdonságot.
Összesen 500 Chiron épül majd, 50-nel több, mint Veyronból. A hagyományos modell bemutatkozását a későbbiekben nyitott, valamint különlegesen sportos változat követi.
