Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Land Rover a New York-i Autószalonon mutatta be a Discovery előfutárát, amely bizonyítja, hogy nem is a modell formája, inkább a terepjárást forradalmasító rendszerei nyitnak új távlatokat. Ezúttal a Sport utónevet viselő szériaváltozat belső teréről csepegtettek információkat a gyáriak.

A tanulmány már közeli képet adott a végeredményről

Miközben persze fontos a küllem is, ami a régi kockaforma elfelejtésével leginkább az új Range Roverre hajaz. Dinamikus, modern és előre mutató vonalak határolják a Discovery Vision tanulmányt, az összkép pedig kellőképpen előkelő és kívánatos. Egyértelműen a Land Rover jövőjének bemutatását szánták a Discovery előfutárának, s lényegében egy teljes almárkát képvisel a most bemutatott újdonság.

Teljes valójában szeptember 3-án mutatkozik be a Discovery Sport, a dátum közelgésével pedig egyre több információ kerül napvilágra a típusról. A gyártó legújabb videójában már a belső tér sem tabu. A hétüléses kialakítás újdonság, mint ahogy a koncepció és az elnevezés is. Csalóka módon a Discovery Sport a Freelander helyét veszi át a kínálatban, míg a jelenlegi Discovery utódjáról később hull majd le a lepel.

Nem csoda az átalakított elnevezés és piaci pozíció. A korábbi generációjában nem túl megbízható Freelander neve felett kissé eljárt az idő, jól jövedelmező kompakt terepesnek pedig a Range Rover Evoque már ott van a kínálatban. Így ezúttal egy nagyobb, praktikusabb, egyszerűbb és az elődnél drágább típusra számíthatunk, amely jól kiszolgálja a nem óriási, de családi modellre vágyókat.

A Vision tanulmány egyébként olyan előremutató technológiákat mutat be, mint a motorháztetőt átlátszónak mutató első szélvédő vagy a tablet segítségével kivitelezhető távvezérlés, s akkor a lézeres terepletapogatásról még nem is beszéltünk. Mindez persze még csupán a koncepció, azonban a jövőt egyértelműen megmutatja, s az említett eszközökkel a Land Rover egészen más dimenzióba emelheti a terepjárást.