Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Noha nemrég már az is szóba jött, hogy akár már idén bemutatkozhat a Volkswagen közepes hobbiterepesének következő generációja, most mégis úgy tűnik, egy darabig még várnunk kell az új Tiguan eljövetelére. Ugyan a németek semmi konkrétummal nem szolgáltak, a jelenlegi – egy frissítéstől eltekintve immár 8 éve piacon lévő – modell frissítése mégis arra utalhat, hogy egy darabig még nem láthatjuk az újdonságot.

Nagy változásokra azonban nem kell számítanunk, ugyanis mindössze az autóban teljesítő kétliteres dízelt cserélték az újabbik változatra a németek, illetve a Tiguan megkapta a gyártó legújabb multimédiás rendszerét. Az erőforrással kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy immár az újabb típusokból ismert teljesítményszinteken szerepel a hobbiterepes kínálatában is.

Kívülről hiába keresnénk a változást

Mindez annyit jelent, hogy az eddig 140 lóerős változat immár 150, míg a 177 tagú ménest mozgósító verzió ezentúl 184 lóerővel feszül az aszfaltnak – a 110 lovas kiadás pedig továbbra is elérhető. A friss szerkezetek közül a gyengébbik elsőkerékhajtással is kérhető, amihez hatfokozatú manuális váltó jár, és 5,0 literes vegyes átlagot ígér. Az összkerekes változat már 5,3 litert vesz magához, míg a kiváló DSG-vel szerelt verzió – ami csak a négykerekes variánshoz érhető el – már 5,7 litert kortyol.

A 184 tagú ménessel gazdálkodó öngyulladós Tiguan kizárólag összkerékhajtással és automataváltóval érhető el, és meglepő módon a gyáriak szerint képes a gyengébbik változat fogyasztási adataival megegyező értékeket produkálni (5,7 liter/100 km), míg a szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó rubrikában 150 gramm/kilométer szerepel.

Itt is csak a multimédiás rendszer újul meg

A másik újdonság a kompakt hobbiterepes esetében a gyáriak új multimédiás rendszerének bemutatkozása, mely immár rengeteg funkcióval és lehetőséggel szolgál az utazóknak. Így például fejlett mobiltelefonos csatlakozásra – legyen szó akár iOS-t, akár Androidot futtató készülékekről – valamint applikációk letöltésére és futtatására is képes. Magyar nyelvű menü azonban valószínűleg továbbra sem elérhető hozzá.

A fent említett változtatásokon kívül semmi nem változott a Tiguannal kapcsolatban, azonban így is meglepő lenne, ha a Volkswagen ezek után nem sokkal bemutatná a típus új generációját, hiszen ebben az esetben még a minimális ráfordítás is kárba veszne. Az tehát szinte biztosra vehető, hogy idén már nem mutatkozik be az újdonság, így valószínűleg legkorábban is a 2016-os Genfi, vagy Párizsi Autószalonon láthatjuk majd teljes valójában.