
Úgy tűnik, hogy az Audi egyetlen aprócska piaci szegmenst sem szeretne kiaknázatlanul hagyni, így háromtagú SUV/crossover kínálatát lefelé bővíti. A Q1 érkezését már hivatalosan is bejelentették: az aprócska mindenes akár már a márciusi Genfi Autószalonon is bemutatkozhat.
A főleg női célcsoportot megcélzó, „attraktív”, ötajtós crossover a márka legújabb arculatát viseli majd magán, hangsúlyos hűtőráccsal, karakteres fényszórókkal és izmos vállakkal. Más információt egyelőre nem tettek közzé a gyáriak, de egyes források a(z új) Volkswagen Polóval közös alapokat és 3,8-4,0 méteres hosszt jelölnek meg.

A motorkínálat alapját minden bizonnyal 1,4 literes turbós benzines és dízel erőforrások adják, miközben a csúcsmodell SQ1-ben a kétliteres TFSI tesz szolgálatot 231 lóerős teljesítménnyel. A hibrid variáns megjelenése sem lehetetlen: ebben egy 109 lóerős 1.2 TFSI kötne házasságot egy elektromotorral – ám, hogy utóbbi erejét hálózatról tölthető akkumulátorokból nyeri-e, arra még nem derült fény.
Ha a Q3 túl nagy lenne, már nem sokat kell várni a megoldásra
Egy biztos: rövidesen minden kiderül. A premier minden valószínűség szerint a márciusi Genfi Autószalonon lesz esedékes, ám az is előfordulhat, hogy a svájci seregszemlére a négykarikások nem a végleges verziót, hanem egy tanulmányt szállítanak, igaz, az eseményre hangoló képet elnézve erre kisebb az esély.
