Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Épp, hogy csak megérkezett a Ford Mustang Európába, eladások terén már sikert sikerre halmoz. Megmondtuk – vethetnénk az izomautók forgalmazásával sokáig habozó autógyártók szemére, de inkább örülünk a tényállásnak. Ezúttal a Shelby vette kezelésbe a turbómotoros vadlovat, miközben a sorozatgyártású Ford GT-nek is örülhetünk: erősebb lesz, mint amire számítani lehet.

A Shelby GT Ecoboost néven érkező felpaprikázott Mustang belépőmodell agresszívabb külsőt, szénszálas részleteket és 20 colos kerekeken feszülő Michelin sportabroncsokat kap. Belül a Shelby emblémák jelentik az újdonságot, melyek mellé egyedi, sorszámozott plakett is dukál. Ehhez társul a motor erősítése, amelyet az elektronika áthangolásával és sport kipufogórendszerrel értek el a mérnökök. Ennek köszönhetően 339 lóerőre nőtt a 11,9 milliótól elérhető alaptípus teljesítménye, ami viszonylag szerény, 22 lóerős növekmény.

Arról nincs információ, hogy ennek köszönhetően mennyivel lett gyorsabb a Mustang (valószínűleg a nagyobb kerekek felemésztik a 0-100-as sprinten papíron elvárható előnyöket, így az 5,8 másodperces sprint marad, a végsebesség pedig 235 km/h környékén alakul), de a Ford Performance futóműcsomag révén kanyarban bőségesen kárpótol ezért a modell. Arról nincs információ, hogy a tuningpakk kapható lesz-e nálunk, mindenesetre sokan valószínűleg nem is szavaznának rá, tekintve, hogy a tengerentúlon 6,8 millió forintért elérhető a kezelés. Mindenestre, ha valaki belelépett abba a hibába, hogy az 1,7 millióval drágább 421 lóerős V8-as helyett négyhengeres turbómotorral vásárolta meg a Mustangot, és ennek dacára komolyan sportolni szeretne vele, akkor legalább így szépíthet a végeredményen.

Az új Ford GT-nek viszont nincs szüksége a szépítésre. Igaz, néhányan elmorzsoltak egy könnycseppet, amikor kiderült, hogy a feltöltött V8-at V6-os turbómotor váltja, de a teljesítményadatok láttán panaszkodni biztosan nem mertek. Most pedig még kevesebb indok van erre, ugyanis a legfrissebb adatok szerint a sorozatgyártású Ford GT erősebb lesz, mint amire számítani lehetett.

Még közel egyévet kell várni rá, de már most láthatjuk közel végleges formájában. A Ford GT második generációja megérkezett, brutális külsővel és 638 lóerős turbómotorral.

Újabb ikon tér vissza közénk - galériaDerült égből villámcsapásként nagy premierrel készült a Ford a Detroiti Autószalonra. Bár a Ford GT új generációja hivatalosan csak tanulmány státuszban érkezik, valójában nagyon is szériaközeli kidolgozottságot mutat fel. Nem csoda: a végleges verzió 2016 végén már gyártásba kerül, a bő egy év alatt pedig legfeljebb néhány apró módosításra lesz lehetőség.

Jó hír, hogy a szuperautó megtartotta a lassan ikonikussá váló eredeti formákat. A tervezőknek ennek ellenére sikerült úgy kidolgozniuk a részleteket, hogy az összkép is teljesen újszerű, sőt, modernnek hat. A kétüléses a szépség mellett a funkciót sem téveszti szem elől: az új külső úgy generál nagyobb leszorító erőt, hogy közben a légellenállása is csökkent. A többcélú megfelelőség egyik záloga az aktív hátsó légterelő, amely sebességtől függően automatikusan vagy manuálisan is állítható.

A tervezés a pehelysúly jegyében történik

Felfelé nyíló ajtókon keresztül juthatunk be a szénszálas utascellába. Kívülre is jutott az erős és könnyű műanyagból: a külső karosszériapanelek nagy része is karbon, miközben az alapot alumínium keret és futóműalkatrészek teszik teljessé. A cél egyértelmű: a szériagyártású autók közül az egyik legjobb tömeg/teljesítmény arány létrehozása.

Innen V6-os dallamok távoznak - galériaEhhez persze szükség van egy meglehetősen potens motorra is. A középen elhelyezett, feltöltött EcoBoost egység tökéletesen eleget tesz a követelményeknek, amelyet a legfrissebb adatok szerint 638 lóerős teljesítménye is bizonyít. Miközben a kisebb, 3,5 literes erőforrás segít a tömeg alacsonyan tartásában, a 730 Nm-es csúcsnyomatéka szemet nem hagy szárazon.

A teljesítmény hétsebességes duplakuplungos automataváltón keresztül érkezik a hátsó kerekekhez, melyek egyedileg fejleszetett Michelin Pilot Super Sport Cup 2 abroncsokkal gondoskodnak a megfelelő tapadásról.

Minden részletében ígéretes

Belül teljesen funkcionális kialakítás fogad, a teljesen digitális műszercsoport pedig a Ford legújabb központi rendszerével összekapcsolódva teljes telematikát készít, amelyet aztán mobilkészülékeinkre áttöltve részletekbe menően feldolgozhatunk.

Belül minden letisztult, funkcionális és szériaközeli

Európába is megérkezik?A szériagyártású verzió 2016 végén mutatkozik be, vélhetően csak kisebb módosításokkal, így nem árt megbarátkozni, hogy a downsizing jegyében egy újabb V8-as modelltől vettük búcsút a korábban leköszönt előd képében. A jó hír viszont, hogy a Ford új globális termékpolitikája lehetővé teheti, hogy a Mustang mellé a GT is beálljon bizonyos európai szalonokban.