Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A tervezők már az utolsó simításokat végzik és jövőre készen áll a piaci startra a Land Rover Discovery ötödik generációja. A márka kínálatának utoljára megújuló tagja könnyebb, hatékonyabb, tágasabb és nem utolsó sorban minőségibb lesz, mint elődje.

A Range Rover Sport praktikusabb, kedvezőbb, ám kevésbé luxus hangulatú megfelelője elérkezett a modellváltáshoz. Időközben a Freelandert váltó Discovery Sport képében már kistestvért is kapott, ő mégis a nagyokhoz húz. Az új Discovery ugyanis a Range Rover/Range Rover Sport alapjait kapja meg, így kialakításában igényesebb (már nem létraalvázas), és elődjénél mázsákkal könnyebb lesz. Bizonyos verziók esetében ez a különbség elérheti a 300-400 kilogrammot is.

Formailag a kistestvér Discovery Sportot idézi majd az újdonság

A jövőre megjelenő újdonság alapból öt üléssel érkezik, felár ellenében pedig szokás szerint hétüléses kialakítást kap a megnövelt belső tér. A méretek mellett a minőség fokozása is kiemelt szempont, amiből a multimédiás rendszer teljesen új, sokkal gyorsabb és fejlettebb generációja is kiveszi a részét.

A kínálat legnépszerűbb motorját továbbra is a háromliteres, V6-os dízelmotor adja majd, ám az aktuális formájában erősebb és hatékonyabb lesz az egység. A nyolcfokozatú automataváltó viszont marad – a jón nem kell változtatni. Négyhengeres turbómotort is láthatunk a későbbiekben a palettán, annak munkáját viszont elektromotor egészíti ki, hibrid hajtást létrehozva.

Részleteiben a Range Rover minőségi belső terét örökli az új Discovery is

A tervezők célja, hogy sportosabb, dinamikusabb megjelenést kölcsönözzenek az újdonságnak, miközben a praktikum megmarad. A cél továbbra is az, hogy minél szélesebb körnek nyújtson tökéletes megoldást, illetve, hogy továbbra is erős alternatívája legyen a Toyota Land Cruisernek.

A részletekre is hamarosan fény derül: jó eséllyel már a márciusi Genfi Autószalonon meglephet minket a premierrel a Land Rover, de legkésőbb az őszi párizsi seregszemlén látni fogjuk.