Most vagy soha – gondolja a Fiat konszern vezetősége, és a Ferrari részvényekből befolyó bevételeket felhasználva radikálisan újrapozícionálja az Alfa Romeót, emellett pedig a Fiattal Európa meghódítását tervezi.
Végre örömteli hírek érkeztek a Fiat háza tájáról. Az új modellel mostanában viszonylag ritkán jelentkező olasz márkánál a közeljövőben erős feltámadásnak lehetünk szemtanúi. A márka két irányba fog bővíteni: az érzelmes és a racionális vonalak tökéletesen meghatározzák a potenciális vásárlókat is.
Izgalmakban sem lesz hiány
Előbbi képviselője lesz a Mazda MX-5-tel közös platformon osztozó Fiat 124 Spider, valamint az időközben négytagúvá (hagyományos, kabrió, L és X változat) kibővülő 500-as modellsorozat. Utóbbinál fontos pluszt hoz majd az ígéretek szerint belül kompakt dimenziókkal rendelkező ötajtós, nagyobb 500-as, amely az 500X crossover alapjaira épül majd. Az újdonság az ötajtós MINI-vel fog harcba szállni, a sikeres mérkőzéshez pedig összkerékhajtást és erőteljesebb turbómotorokat is fel tud majd mutatni.
A racionális vonal az ár-érték arányra helyezi a hangsúlyt, miközben az olaszos stíluselemeket is igyekszik megőrizni. 2018-ban érkezik a Panda új generációja, amely a kínálat nyitányát jelenti. Felette egy nagyobb kisautó érkezik, amelyet tekinthetünk a Punto utódjának, a nagyobb térkínálatra vágyók pedig az Aegea olcsó szedán mellett annak ötajtós ferdehátú, valamint kombi változatát tarthatják szem előtt.
Kedvező árú, tágas modellcsalád is lesz a portfólióban
Nem árt az erősítés, ugyanis míg 1997-ben a márka 1,27 millió négykerekűn adott túl, addigra ez az érték mára 583 ezer környékére csökkent. Az idei évben úgy tűnik, hogy sikerül fokozniuk a nyereséget az olaszoknak, ha pedig az új modellek jól sikerülnek, és ezt ügyesen kihasználják az egyes országok képviseletei, akkor hamarosan akár a régi fényében is tündökölhet a Fiat.
