Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Lexus LS tradicionálisan 6 éves modellciklusára alaposan ráhúznak a japánok, de csak azért, hogy minden idők legérzelmesebb csúcsmodelljét hozza létre. A tervekről a márka európai főnöke nyilatkozott.

A Lexus zászlóshajójának jelenlegi generációja már 2006 óta köztünk van. Azóta számos kisebb ráncfelvarráson ment át, amelyet egy nagyobb átdolgozás követett tavaly (tesztünk a modellről itt olvasható). A következő generáció fejlesztése már előrehaladott állapotban van, s ahogy Alain Uyttenhoven, az európai vezető nyilatkozott, „a kínálaton belül megőrzi csúcsmodell státuszát, az ehhez tartozó árral egyetemben”.

Emellett elejtette, hogy még érzelmesebb lesz a csúcsmodell ötödik generációja, igaz, ennek részleteit már nem fejtette ki. Egyelőre annyi biztos, hogy hibrid hajtásláncra ezúttal is számíthatunk, a többi részletre pedig a 2016 év eleji premierig várnunk kell. Egy biztos: az új LS esetében is az autóipari technológia csúcsát igyekszik elhozni a Lexus, és könnyen előfordulhat, hogy ezúttal is csomagolnak bele néhány világújdonságot.

Már a frissítésnél is fokozottan előtérbe került az emóció

Addig sem lesz eseménytelen a márka háza tája: az NX piaci bevezetésének sikeressége, valamint a szegmens fellendülése erősödő SUV terveket szül, így a jövőre bemutatkozó, nagyobbra nőtt új generációs RX mellett egy kisebb BMW X1/Mercedes GLA-konkurens is érkezhet a Lexustól.