Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már javában tart a New York-i Autószalon, amely felé globálisan is egyre nagyobb figyelem irányul. A jelek szerint Amerika és Európa kezd közízlés és igények tekintetében egymáshoz közelíteni, ennek folyományaként pedig a tengerentúlon sikeres típusok megérkezhetnek az öreg kontinensre is. Ezúttal a Mazda CX-9 van terítéken.

A japánok legnagyobb SUV-jának érkezése Jeff Guyton, a Mazda európai vezetője szerint „lehetséges”. Mielőtt azonban a hír hallatán sokan elkezdenének félretenni, hozzátette, hogy az arányaiban kismértékű kereslet azért nem könnyíti meg a dolgot. A siker érdekében ugyanis dízel hajtásláncot is kellene fejleszteni az új CX-9-hez, a jelenleg elérhető 175 lóerős 2,2 literes egység pedig éppen csak elegendő lenne a tekintélyes méretű modell mozgatásához.

Mindenesetre a Ford az Edge bevezetésével éppen ebbe a fába vágja a fejszéjét – emellett pedig a Kia Sorento és a Hyundai Santa Fe már itt táncol. A trió eredményességéből pedig már lehet majd a CX-9 potenciális lehetőségeire következtetni. Mindenesetre a Mazda továbbra is kimondottan sikeres a CX-3 és a CX-5 modellekkel – annak ellenére viszonylag nagy várólista van mindkét modellre, hogy utóbbi már a modellciklusának második felénél jár.