Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ahogy a tömegmodellek, úgy az igazi különlegességek esetében sem maradhat el a modellciklus felénél esedékes ráncfelvarrás. Ezúttal a Lamborghini Aventadoron van a sor, hogy megújuljon, azonban a folyamat nem ragad meg puszta esztétikai fiatalodásnál, hanem műszaki szempontból is fejlődik az olasz álomautó. A hírek szerint teljesítmény-növekedéssel érkezik a 2017-es modell.

Az Aventador frissített verziója ugyanott mutatkozik be, ahol először is lerántották róla a leplet, a Genfi Autószalonon, ami 2017 márciusában esedékes. Az izmosabb verzió egyben kis kiegészítést is hoz magával, hiszen Aventador S néven kerül majd forgalomba, ami nem újdonság a gyártónál: korábban a Miura és a Countach esetében is alkalmazták az olaszok ezt a fajta elnevezésbeli változtatást.

Az szuperautót ráadásul már – természetesen álcázva – teszteli a gyártó, így érkeztek egyéb információk is a frissítéssel kapcsolatosan. Például tudva levő, hogy a Superveloce csúcsverzióról átkerülnek bizonyos aerodinamikai elemek, továbbá a mágneses folyadék elvén működő adaptív lengéscsillapítás is fokozhatja a tempót. Emellett új légbeömlők, diffúzor és új, hármas kipufogóvégződés szerepel a listán. Nyilvánvaló, hogy több levegőt akartak biztosítani a mérnökök a 6,5 literes tizenkét hengeres számára, amely néhány plusz lóerővel gyarapodott.

Az LP-700-4 modell esetében 690 lóerőt tud a V12-es, így a frissítés esetében legalább az Anniversario LP 720-4-ben rejtőző 720 lóerőre számíthatunk. Ennek tükrében az elnevezés is változik majd, idomulva a módosult teljesítményhez. Az Aventador mellett további finomságokra számíthatunk a patinás olasz márkától – hamarosan érkezik a Huracan Superleggera egy privát rendezvény keretein belül Los Angelesben és a Huracan hátsókerekes Spyder kiadása sem késlekedik.