
A CLS kissé perifériára szorult a Mercedes-Benz palettáján, amit leginkább annak köszönhet, hogy a jelenlegi, második generáció már elég régóta piacon van. Nem sokáig marad már ez így, ugyanis a hamarosan kezdődő Los Angelesi Autószalonon a csillagosok leleplezik a kategóriateremtő modell harmadik, vadonatúj változatát, amely minden tekintetben megújul majd az elődhöz képest. Korábban mág két ízelítő fotót is megosztottak velünk a gyáriak, ezúttal pedig egy sejtelmes videón vizsgálhatjuk meg az autó részleteit.
A Mercedes-Benz immár szinte minden modelljén visszaköszönnek a korábban az S-osztállyal bevezetett lágy, íves formák. Úgy tűnik azonban, hogy ideje volt finoman továbblépni, ugyanis az új CLS-en már a gyáriak formanyelvének legfrissebb változatával találkozhatunk majd, ami ugyan továbbra is egyértelműen felismerhető marad, de az íves vonalak mellé becsempész némi szögletességet is, ami jó hatással lehet a sportosságra és a morcos tekintetre – ezt az irányt egyébként korábban már a négyajtós A-osztály tanulmányon és a szintén négyajtós AMG GT koncepción is felfedezhettük.
Ez az újítás a fényszórókon lesz a legszembetűnőbb, ahogyan az a gyáriak által megosztott sejtelmes fotón és immár a videón is látszik – a sarkos LED-es nappali menetfény pedig még rá is dob egy lapáttal erre. A korábban lencsevégre kapott álcázott prototípusok alapján egyébként profilból a legtöbb részlet marad a régi a videó végén azonban láthatjuk, hogy a korábban szinte töretlenül lefelé ívelő hátsót ezúttal egy finom kis légterelő megtöri majd, és maga a far is meredekebb lesz. A kisfilmben immár az is biztossá vált, hogy hátul is sarkosabb fényszórókkal találkozhatunk majd, akárcsak elöl.
Belül az E-osztály megoldásai köszönnek majd vissza
A Mercedes az utastérről is megosztott egy képet, ez azonban nem sok meglepetéssel szolgált, hiszen szinte egy az egyben az alapokat adó E-osztály, és annak Coupé változatának megoldásai köszönnek vissza, bár a szellőzőrostélyok hangulat-világítása újdonság lehet. A gyáriak egyébként érdekes módon CLS Coupé felirattal osztották meg a képeket, ami arra utalhat, hogy az új generációa már jól ismert betűhármas mellett a Coupé megkülönböztetést is megkapja.
Morcosabb, szögletesebb arcot kap az új generáció
A motortérben szintén az E-osztályból ismerős négy és hathengeres egységek kerülhetnek be, és nagy meglepetésre elmaradhat a 63 AMG változat, ugyanis a pletykák szerint ezzel házon belül csinálnának konkurenciát az egyébként is igencsak hasonló formát és funkciót öltő AMG szedánnak – a legerősebb CLS így az AMG 53 lehet, aminek soros hathengeres motorja egy 48 Voltos hibridrendszerrel kiegészülve nagyjából 500 lóerőt biztosíthat majd. A bemutató november 29-én, tehát két nap múlva esedékes.
