Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Jelezve, hogy hatalmas modelloffenzívája mellett nem feledkezik meg korábbi modellsorozatokról sem, a Mercedes-Benz a keménytetős kabrió SL-ből faragott erősen limitált, gyűjtői változatokat a Forma-1-es bajnoki címet ünnepelendő.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg tökéletes F1-es évadjának 19 különleges SL 63 AMG állít majd emléket. A két pilóta állítólag személyesen is segédkezett a fejlesztésnél, a fekete-arany kombináció vélhetően Hamilton, míg a fehér-ezüst verzió Rosberg ízlésvilágát tükrözi.

Belül „Rosberg autója” Hockenheim díszítésekkel gyarapodott, míg Hamilton verzióján a brit Silverstone tűnik fel. A különleges szériák áráról nincs információ, de nem nehéz megtippelni, hogy az SL 63 AMG 48,5 millió forintos induló áránál jóval mélyebbre kell hozzájuk a pénztárcába nyúlni. Cserébe nem kevés élménnyel ajándékoz meg a modell – tesztünkben már a beszálló verzió is nagyon meggyőzően domborított.

Az AMG Performance csomaggal is felruházott modellek 5,5 literes, biturbó V8-asa egyébként 564 lóerőt és 900 Nm nyomatékot szorít ki magából. Ennek, valamint a hétfokozatú duplakuplungos váltó rajtautomatikájának köszönhetően 4,2 másodperces 0-100-as és 12,6 szekundumos 0-200 km/h-s sprintidőkről beszélhetünk, amely értékek ismeretében a 9,9 literes gyári átlagfogyasztás már-már hihetetlen - a start/stop rendszer és a hengerlekapcsolás széria.