
A Mercedes-Benz hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusi Genfi Autószalonon lerántja a leplet vadonatúj prémium kompakt modelljéről, az A-osztályról, azonban az online premierig addig nem kell várni: jövő pénteken már nagyjából mindent tudni fogunk az újdonságról. Addig sem maradunk információ nélkül: befutott az első ízelítő, ami egészen sokat láttat.
Az A-osztálynak – az azonos kompakt padlólemezre épülő társaihoz, vagyis a B-, CLA- és GLA-osztályhoz hasonlóan – nagy szüksége van a vérfrissítésre, a konkurencia ugyanis szép lassan túlszárnyalta a legkisebb csillagos autók kvalitásait. Az új A-osztállyal azonban nagy dobásra készül a márka, az új kompakt természetesen jobb lesz, mint valaha. Kezdjük ott, hogy a legkisebb Mercedes-Benz tiszta lappal indul már a padlólemez tekintetében is: az áttervezett platform tengelytávolsága 30 mm-rel nagyobb, és kiderült, hogy a modell kétféle futóművel érkezik majd.
Dr. Dieter Zetche, a Daimler AG vezérigazgatója, mögötte pedig a vadonatúj A-osztály, erősen álcázva
Elöl mindkét összeállítás MacPherson kialakítású, hátul azonban az egyszerűbb modellek prémium gyártóhoz méltatlanul csupán csatolt lengőkaros futóművet kapnak, miközben a drágább, erősebb modellekben többlengőkaros futóművet találunk. Állítólag már a széria futómű is sokkal jobb lesz a kifutó A-osztályénál (pedig utóbbiban többlengőkaros van hátul), lényegesen jobbnak ígérkezik a rugózási/csillapítási kényelem, sőt, a zajkomfort is.
Az új generációból négyajtós kivitel is készül
A motorkínálat az előzetes információk szerint összesen 9+2 tagot számlál majd: öt benzinmotort és négy gázolajos erőforrást várhatunk, továbbá két sportos AMG kivitel is lesz, egy kicsit gyengébb A35, valamint egy akár 400 lóerős A45. A belépő dízeleket várhatóan továbbra is a Renault szállítja (1.5 dCi-k), sőt, a kis turbós benzinesek is a franciáktól érkeznek: az 1,3-as egység 115, 140 és 160 lóerővel elérhető a Renault modellekben, ehhez hasonlóra számíthatunk itt is. Mindezeken felül az utastér teljes egészében átalakul, megjelenik a szélesvásznú ‘cockpit’, jobbá válik a körkilátás, a légbeömlők pedig az E Coupét idézik.
A beltér elöl-hátul tágasabb lesz, a csomagtartó pedig 341-ről 370 literesre fejlődik. Korábbi bemutató cikkünkben részletesen beszámoltunk az új A-osztály belső innovációiról, így ide kattintva érdemes ‘visszalapozni’ előző írásunkra, március első napjaiban pedig már élőben találkozhatunk az A-osztály friss generációjával a Genfi Autószalonon.

