Az Audi A5 még mindig kívánatos modellnek számít az ingolstadti márka palettáján, azonban a csinos 2- és 5-ajtós kupé meglehetősen idős versenyzőnek számít és így nehezen tudja tartani a lépést a friss konkurenciával, például a 4-es BMW-vel és a Mercedes C Coupéval. Az utód jövőre mutatkozik be, ami azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 10 év után váltja a jelenlegi, 2007-ben debütált szériát.
A következő A5 az Audi új MLB padlólemezére épül és a vadonatúj A4 technikáját fogja megkapni (részletek ide kattintva), ami garancia arra, hogy bőven hozni fogja a modern konkurensek technológiai színvonalát. Ennek megfelelően mintegy 100 kilóval alacsonyabb tömegre számíthatunk a jelenlegi generációval összehasonlítva, ami mind a hatékonyság, mind pedig a mozgékonyság tekintetében előnyt jelent. A motorpaletta magját a Volkswagen konszern jól ismert benzines és gázolajos négyhengeres erőforrásai fogják alkotni: benzinfronton vélhetően a henger-lekapcsolós, 150 lovas 1.4 TFSI adja majd az alapot, majd az izmosabb és szintén igencsak hatékony 2-literes TFSI-k fognak következni, míg a dízeleknél a 2-literes TDI-k adják a kínálat gerincét, egy és két turbóval. Alapból a legtöbb erőforráshoz elsőkerékhajtás és kézi váltó társul majd, de megtalálható lesz a palettán a remek Quattro összkerékhajtás és az S-Tronic duplakuplungos automataváltó.

Az új Audi A4 technikáját örökli a következő, jövőre piacra lépő A5 Coupé
Természetesen a különlegesebb változatok sem hiányozhatnak, így például a 3-literes, feltöltött V6-os benzinesek és dízelek. Sportmodellek megjelenésére szintén számíthatunk idővel, a hírek szerint mind az S5, mind pedig az RS5 egy 3-literes, alaposan megtöltött V6-os benzinmotort kaphat, előbbi 354, utóbbi pedig akár 450 lóerős teljesítménnyel. És a jövőbemutató konnektoros hibrid technológiáról sem feledkezhetünk meg, elképzelhető, hogy egy A5 e-tron megjelenik, ami a Passat GTE hajtásláncát örökölheti, 220 lóerő körüli összteljesítménnyel és mintegy 50 kilométernyi elektromos hatótávolsággal. Az előzetes információk szerint a következő A5 vagy az idei év végén, vagy pedig 2017 elején fog debütálni, a piacra kerülés pedig a jövő év első felében történik meg. Első ízben a kétajtós kupé debütál majd, de minden bizonnyal az utódból is megjelenik idővel a Cabriolet és a Sportback (ötajtós kupé) változat.