Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Óvatos kezekkel egy lépéssel még tovább tökéletesítették a Lexus mérnökei az LS-t. A zászlóshajtó változásai kívülről érzékelhetetlenek: ezúttal a belső tér aktualizálásán volt a hangsúly.

A központi rendszer továbbfejlesztése adja a 2015-ös modellév változatásainak gerincét. A 12,3 colos képernyőt használó újdonság képes a forgalmi információk prediktív kijelzésére, kerülő készítésére, még ügyesebben számolja ki az érkezési időt, alacsony üzemanyagszintnél pedig automatikusan töltőállomásokat kínál fel.

Emellett frissültek a járműhöz járó alkalmazások – a tengerentúlon például már telefonunkról tudjuk akár nyitni és zárni is az LS-t. A belső hangulatvilágítás új, LED-es egységgel bővült, miközben a tolatókamerával történő manőverezést dinamikus segédvonalak segítik.

Műszaki téren mindössze az alapmodellek 10 centiméterrel kisebb fordulóköre jelent újdonságot. A frissítés megtörténtét kívülről egyedül az F Sport variánson lehet megfigyelni, az ugyanis immár a dinamikus csomag jelenlétét igazoló jelvényt visel hátul.

Nálunk továbbra is kizárólag a 600h hibrid hajtáslánccal lesz elérhető a modell, minden valószínűség szerint változatlan árakon. Így a jól felszerelt induló verzióért 30,9 millió forint esedékes, az F-Sport 32,7 milliótól elérhető, a hosszított tengelytávú LS nyakában pedig 36,4 milliós árcédula lóg, amelyet legfeljebb 42-ig fokozhatunk.