Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bizonyára sokan emlékeznek még tavalyi rövidke bemutatónkra a PSA csoport és a Toyota vadonatúj közös kisbuszáról. Akkor azonban még vajmi kevés információ állt rendelkezésünkre az autókról, most azonban a Peuget jóvoltából minden fontos adatot megtudhattunk az esetükben Traveller névre keresztelt négykerekűről, melyeket most meg is osztunk Önökkel.

Feljebb pozicionálják - galériaA kisbusz formáiról felesleges lenne hosszas értekezésbe kezdeni, de annyit azért megállapíthatunk, hogy a francia mérnökök ügyesen szabták rá a márka arculatát az egyébként nem túl izgalmas, szögletes vonalakra. Az azonban már sokkal érdekesebb, hogy háromféle hosszban (4,6 m, 5,30 m és 4,95 m) kapható, melyet kétféle tengelytávból és a túlnyúlások variálásából hoztak ki a franciák, míg visszafogott, 1,9 méteres magassága miatt a mélygarázsok sem okoznak gondot neki. A gyáriak mellesleg kifejezetten büszkék a kidolgozás minőségére, lévén a Peugeot-t szeretnék valamivel feljebb pozícionálni.

Ugyanez a minőségi előrelépés az utastérben is tetten érhető: a vezetői környezetet is ennek fényében alakították ki, és modern extrákban sem szenved hiányt a Traveller, kezdve a fejlett multimédiás rendszertől, a 360 fokos kamerarendszeren, automata távolsági fényen, táblafelismerőn és adaptív tempomaton át egészen a városi vészfékrendszerig. A biztonság és a kényelem mellett természetesen a praktikum is fontos szempont volt, így az utastérben nem kevesebb, mint 74 liternyi apróság befogadására képes tárolórekeszt találunk.

A VIP változat igazi luxsut nyújt - galériaRátérve az autó legfontosabb pontjára: a Traveller 5-, 7-, 8- és 9-személyes változatokban érhető el, míg a felszereltségi szinteket két részre osztják – az egyéni vásárlók számára a Combispace utónévvel az Active és az Allure, míg a személyszállító vállalkozók számára Navette néven a Business és a Business VIP érhető el. Előbbiek 5-, 7- és 8-személyes kivitelben lehetnek a mieink, míg utóbbiak közül a sima Business 5 és 9, a VIP pedig 6 vagy 7 üléssel kérhető. Az elrendezés is többféle lehet: a Business VIP esetében például mindenképp egymással szemben helyezkednek el a második és a harmadik sor ülései.

A franciák tényleg mindent megtettek, hogy igazi prémium kisbuszt varázsoljanak az autóból, így a bőrülések és a háromzónás klíma mellett olyan finomságok is elérhetőek, mint a többfunkciós tető (olvasólámpákkal, egyéni légbefúvókkal és LED-es hangulatvilágítással), vagy éppen a láblendítésre elektromosan nyíló oldalsó tolóajtók. A csomagtér mérete változattól függően 1384 és 4554 liter között változtatható.

Fejlett multimédia - galériaA motortérben a franciák már ismert 1,6 és 2-literes BlueHDi dízeljeivel találkozhatunk. A belépőt a 95 lóerős 1,6-os jelenti, mely ötfokozatú manuális, vagy hatos robotizált váltóval érhető el – míg előbbi 5,5, utóbbi 5,2 litert kér magához 100 kilométeren. A legtakarékosabb változat a 115 lóerős 1,6-os, mely hatgangos kézi váltóval és start-stop rendszerrel 5,1 litert fogyaszt. A 2-literes egység 150 és 180 lóerővel érhető el, és míg mindkettő rendelkezik start-stop rendszerrel, előbbi hatos manuális, utóbbi pedig szintén hatfokozatú bolygóműves automatával van szerelve. A zajkomfortra a sajtóanyag elmondása szerint szintén nagy hangsúlyt fektettek a gyáriak. A későbbiekben összkerékhajtással is elérhetőek lesznek egyes erőforrások.

A PSA tehát komolyan gondolja a Peugeot magasabbra pozicionálását, ami a Genfben bemutatkozó Traveller esetében is jól látszik – az újdonság a kategória egyik legmodernebb és legjobban felszerelt tagjává válhat. Ezzel szemben az azonos alapokra épülő Citroën SpaceTourer minden bizonnyal valamivel egyszerűbb megoldásokkal, és ennek megfelelően alacsonyabb árakkal érkezik majd.