A Suzuki SX4 S-Cross a Vitara megérkezésével talán kicsit kevesebb figyelmet kapott, de a japánok nem feledkeztek meg a nagyobb méretű crossoverükről, és jócskán felfrissítették az autót. A hobbiterepes új arcot, friss hajtásláncokat és modernebb technológiai megoldásokat is kapott, így minden téren sokat fejlődött.
Jócskán átszabták - galériaA változás már első ránézésre szembetűnő, hiszen az autó orra teljesen átalakult: hangsúlyos, függőleges osztású hűtőrácsot, és azzal összeérő fényszórókat kapott, melyek immár LED-es technológiával is elérhetőek lesznek. A motorháztető megváltozott, míg hátul csupán a halogén égőket felváltó fénydiódák jelentik a változást – formailag itt nem újult meg az autó.
Az utastérben szintén nincsenek nagy eltérések, de ezentúl a Vitarából már ismert érintőképernyős multimédiás rendszer is elérhető lesz az S-Crosshoz, és a gyáriak finomabb anyagokkal is megörvendeztetnek minket, néhány új zongoralakk betét mellett. Természetesen az új keréktárcsák sem maradhattak el, és az opciós lista is bővül néhány modern megoldással – a csúcsverziókban már koccanásgátló és adaptív tempomat is helyet kapott.
Hátul szinte semmi nem változott - galériaA lemezek alatt szintén komoly változások történtek, legalábbis a benzinmotorok terén. A szívó 1,6-os kikerült a kínálatból, de helyette két új szerkezet is bekerült: az 1-literes háromhengeres turbós 112 lóerővel és 170 Nm-es csúcsnyomatékkal kíván hódítani, míg a Vitarában is helyet kapó, szintén feltöltött 1,4 literes négyhengeres 140 tagú ménest és 220 Nm-es nyomatékcsúcsot biztosít a vezetőnek. Alapáron mindkét változat hatsebességes kézi váltóval érkezik, míg felárért ugyancsak hatgangos automatával is kérhetjük őket – az AllGrip összkerékhajtás csak az erősebbik egységhez elérhető.
Dízelfronton maradt az 1,6 literes, 120 lóerős szerkezet, mely 320 Nm-es csúcsnyomatékkal és alapáron hatsebességes kézi váltóval, míg felárért duplakuplungos automatával büszkélkedhet, de összkerékhajtás is elérhető hozzá. A forgalmazás minden bizonnyal ősztől indul, és a kisebbik benzinesnek köszönhetően az alapár is csökkenhet valamivel, noha az eddigi 4,49 milliós kezdő listaár már így is kiváló ár/érték arányt szavatolt a típusnak.


