A Citroën C5 már régi ismerősünk, hiszen egy frissítést leszámítva már 7 éve van köztünk. A franciák persze tudják, hogy hamarosan eljön az ideje a váltásnak, ami azonban meglepő fordulatokat tartogathat azok számára, akik egy egyenes ági utódot várnak a gyáriaktól.
Noha egy ideig még biztosan marad a jelenlegi generáció, a Citroën vezérigazgatója, Linda Jackson már ejtett néhány szót a következő C5-ről: „másképpen kell rá tekintetünk. Milyen az az autó, amit egy C5 felhasználó megvenne a jövőben? Az SUV-k megjelenése egyre fontosabb a piacon, nekünk pedig azt kell vizsgálnunk, hogy a vásárlóink mit akarnak majd 5 év múlva. Nem hinném, hogy egy egyszerű utódot” – árulta el nekünk a vezető.
Az újdonság a C4 Cactus-szal megkezdett utat folytathatja, melynek lényege hogy az olyan felesleges opciók, melyeket a vásárlók ritkán használnak, kihagynak az autóból. Jackson erre is kitért néhány szóban: „ez nem arról szól, hogy egy olyan autót kínáljunk, amiben nincs semmi. Sokkal inkább arról, hogy azt tegyük bele az autóba, amire valóban szükségünk van.”
A jövőben valami jóval izgalmasabb autó veheti át a C5 helyét
Ezekből a szavakból persze könnyen asszociálhatnánk az olyan márkákra, mint a Dacia, mely felesleges sallangok nélkül kínál kiváló ár/érték arányú autókat. A Citroën esetében azonban természetesen nem erről beszélünk, noha a DS kiválásával valóban szeretnének egy elválasztó vonalat létrehozni a prémium megoldásokat kínáló új márkájuk, és a jól ismert Citroën modellek közé. Ugyanakkor az egyértelmű, hogy a franciák célja nem a költségcsökkentés és az olcsó autók piacára való betörés.
„A stratégiánk lényege nem a minél olcsóbb négykerekűek létrehozása minden áron. Mi, a Citroënnél úgy gondoljuk, hogy jelenleg átlagos értékeket közvetítünk, és ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk, egy kicsit másnak kell lennünk a többieknél. Hozzá kell adnunk az autóinkhoz valamilyen plusz értéket” – zárta mondandóját Jackson. A jövőben tehát egy jóval izgalmasabb C5-össel nézhetünk majd szembe, persze reméljük, hogy a franciák tanultak a C4 Cactus esetében elkövetett hibákból is – a végeredményre azonban még várnunk kell.
