Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amennyiben az elkövetkező hónapokban is az elmúlt néhány hét tendenciája folytatódik a hazai üzemanyagárak alakulásának tekintetében, sajnos megállapíthatjuk illetve megjósolhatjuk, hogy a padlón lévő üzemanyagárakat nem sokáig élvezhettük/élvezhetjük. Két héttel korábban, sőt, a múlt héten is mintegy 10-10 forinttal drágult a benzin és a gázolaj literje a kutakon, most pedig folytatódik a tendencia.

A MOL a mai nap folyamán bejelentette, hogy szerdától mindkét fő üzemanyagfajta literjének kiskereskedelmi ára 4-4 forinttal emelkedik a hazai töltőállomásokon. Az újabb változások után a benzin átlagára 347 forint/literre, míg a gázolajé 367 forint/literre emelkedik, amely árak még mindig igencsak kedvezőek az elmúlt évekkel összehasonlítva, a tendencia viszont semmiképp sem kedvez az autósoknak. A tankolás helyével kapcsolatban persze továbbra sem árt résen lenni, ugyanis a szokásos mondat ezúttal is valós: az országban a kutak között igencsak nagy a szórás, megtörténhet, hogy akár 30 forint feletti különbségek is adódnak.