
Az Ariel Atom a maga nemében egyedülálló sportautó; a csővázas kialakítás, a lemezek hiánya és a kompresszoros, egekig forgó Honda motor utánozhatatlan összképet alkot, ráadásul a tömeg/teljesítmény arány ugyancsak kiemelkedő. Mivel kisszériás rétegmodellről van szó, félő volt, hogy a gyártó nem tud megmaradni, azonban ezúttal remek hírrel szolgálhatunk, hiszen bebiztosították a márka jövőjét.
A háttérben a Honda és az Ariel közötti megállapodás áll, amely szerint a Honda továbbra is motorokkal látja el a brit manufaktúrát. Nyilván nem rossz üzlet ez a japánoknak sem, hiszen az Atom sportautók a japán gyártó hírnevét is öregbítik. Az Ariel egyébként már mintegy 16 éve vásárol Honda erőforrásokat, mi több, a brit sportautógyártó épp nemrégiben építette be a Honda motorok 1500. példányát.

Az alap Atomba különben a Honda K20Z kódnevű kétliteres szívómotorja kerül, amely az Ariel egyedi kipufogórendszerével és motorvezérlésével 245 lóerő leadására képes. Opcióként pedig ott a kompresszor, igény szerint 310-350 lóerőt biztosítva. A csúcsváltozat a fél tonna alatti tömeg és a nagyon komoly teljesítmény eredményeképp bőven 3 szekundumon belül futja meg a 0-100 km/h-s sprintet.
Újabban ráadásul az Atomon túl is van élet, a kemény terepre szánt Nomad például a Honda 2,4 literes szívó benzinesével, 235 lóerővel kel életre, míg a nagyobb erőt kipréselő (290 LE) kompresszor itt is adott lehetőség - a gyártó Ace nevű motorkerékpárjához pedig ugyancsak a japánok adnak szívet az 1237 köbcentis, 173 lovas V4 formájában.
