Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A szuperautók a hétköznapi halandó számára elérhetetlen álmok, miközben a technika, az autóipar vívmányai is egyben – a csúcsok ostromolásához a legfejlettebb hibrid hajtásláncok, méregdrága anyagok és különleges gyártási eljárások szükségesek. Ezúttal azonban a Mercedes-Benz még feljebb helyezi a lécet, azzal, hogy a világbajnok Forma-1 versenyautó erőforrását építi be a legújabb csúcsmodellbe, amelyet épp emiatt már inkább hiperautónak nevezhetünk.

Alkalom is társul a különleges modell életre keltéséhez, hiszen 2017-ben ünnepli 50 éves jubileumát az AMG, a gyártó hivatalos tuningműhelye, a teljesítményorientált Mercedes-Benzek szakértője és megalkotója. A különösen potens hibrid hajtáslánccal szerelt újdonság érkezéséről a gyártó a hétvégi belga F1 futam alkalmával nyilatkozott, immáron nem titok annak érkezése. Spa-Francorchampsban a németek elárulták, hogy már megkezdődtek a jövőre érkező hiperautó fejlesztései.

A jövevény különlegessége, hogy a Forma-1-ben használatos hajtásláncot kapja meg, azaz a száguldó cirkuszból ismerős hathengeres turbómotorra épülő hibrid rendszer lapul majd a lemezek alatt. A 50. évfordulóra készülő hiperautó az idei specifikációjú erőforrást kapja meg, tehát a W07 kódjelű F1-es versenyautó technikája áll majd rendelkezésre. Az 1,6 literes, V6-os turbómotor a hozzá társított elektromos segítséggel közel 1000 lóerő leadására képes – ilyen kis méretű erőforrással még soha nem szereltek szuper- vagy hiperautót.

Az előbbi értékből összesen 900 lóerőt képvisel a turbómotor, ami a F1-es egységhez képest egy további turbófeltöltővel gazdagodott, míg a maradékot a villamos hajtás, egészen pontosan az első két kereket meghajtó, két elektromotor teszi ki. A csomagot az AMG brit fejlesztői központjában tervezik és csiszolják szériagyártásra alkalmassá.

Mindemellé csupán 1000 kg-os társul, ami köré a csillagosok szakemberei kifejezetten az aerodinamikai képességekre kihegyezett héjat rajzolnak, vélhetően az Aston Martin-Red Bull 001 esetében látott külső csomaghoz hasonlóan. A végsebesség 350 km/h fölé, a 0-100-as gyorsulás pedig 2,5 szekundum alá várható. A pontos részletekről még egyelőre hallgat a Mercedes-AMG, azonban a fejlesztés ilyen korai szakaszában ez nem is meglepő tény.