
Már régóta hallani híreket arról, hogy a Tesla gyárat szeretne nyitni az öreg kontinensen, ezek a hangok pedig a vadonatúj Model 3 hatalmas sikereinek köszönhetően folyamatosan erősödnek. Hollandiában ugyan már van egy üzeme az amerikai márkának, ám ott csak összeszerelés folyik, de amennyiben nem lankad az érdeklődés, hamarosan valóban új egységet nyithat meg Elon Musk.
Az új gyárról pedig maga az alapító ejtett néhány szót – igaz, csak lehetőség szintjén beszélt róla. A vezető egy franciaországi üzem felállításának ötletét vetette fel, amire az ország energiaügyi minisztere, Segolene Royal rögtön rá is harapott, és támogatásukról biztosította Muskot. A miniszter azt szorgalmazza, hogy a Tesla vegye át az év végén bezáró fessenheimi atomerőmű területét, és annak helyére telepítse az európai gyárát.
Vannak azért buktatók is ebben a tervben: egyrészt a Tesla még nem erősített meg semmit, másrészt pedig rengetegen ellenzik Franciaország legöregebb atomreaktorának bezárását, melynek legfőbb oka a munkahelyek megszűnése. Utóbbit azonban az amerikai gyár megjelenése tudná mérsékelni, hiszen rengeteg emberre lenne szüksége a Teslának, hogy be tudja indítani az üzemet.
Minden adott Franciaországban - a kérdés, hogy miként dönt Elon Musk
A hírek szerint a miniszter már megosztotta tervét Elon Muskkal is, és a hónap végére tervezett egy találkozót a márka képviselőivel. Azt egyelőre homály fedi, hogy a Teslánál mennyire gondolják komolyan ezt a lehetőséget, de az biztos, hogy Musk szerint Elzász területe ideális lehet egy üzem felhúzására, hiszen gyakorlatilag éppen a német és a francia határon helyezkedik el.
Mindezeken felül ráadásul a franciák a legelkötelezettebbek az elektromos autózás mellett Európában, ami szintén előny lehet. Az állam ott több mint 3,1 millió forintos kedvezményt biztosít különböző formákban a villanyos modellek vásárlóinak, aminek köszönhetően jelenleg ott fut a legtöbb ilyen négykerekű. A döntéshez idő kell, hiszen még a Tesla amerikai gigagyára sem épült fel teljesen, ahol majd 2017 második felétől elkezdik előállítani a sokak által megváltóként várt Model 3-at.
