
Az idei Frankfurti Autószalon rengeteg újdonságot tartogat az autórajongók számára, amiből természetesen a Volkswagen sem maradhat ki. A múlt héten már bemelegítettek a németek egy új modellvariáns, a Caddy Alltrack képében, az igazi durranás azonban még hátra van, ugyanis a gyáriak a héten nyitó seregszemlén mutatják be a vadonatúj, második generációs Tiguan-t, melyről már két skiccet is megosztottak velünk.
Az első Tiguan – egy alaposabb frissítést közbeiktatva – már 8 éve húzza az igát a Volkswagen kínálatában, így éppen ideje volt, hogy a németek bemutassák az utódot, melyre hamarosan sor is kerül. Az első rajzok alapján nem érhet minket túl nagy meglepetés: a második generáció a wolfsburgiak megszokott, letisztult stílusát hozza, néhány egyedi terepes részlettel karöltve.
Kiválóan illeszkedik majd a Volkswagen kínálatába
A hűtőráccsal ügyesen összejátszó fényszórók a Passatból már ismerősek lehetnek, ám ezúttal az elegancia helyett inkább a marcona kiállás volt a célja a mérnököknek – ezt pedig a rajzok alapján sikerült is megoldaniuk. A végső formák egyébként a Cross Coupé GTE tanulmányról lehetnek ismerősek, így hátul is a kupésított koncepció némileg leegyszerűsített vonásait fedezhetjük majd fel, ahogyan az a skiccen is jól kivehető.
A műszerfal és a középkonzol elrendezése szintén a tanulmány megoldásait idézheti, noha a kissé futurisztikus kezelőszervek helyét bizonyára a jól ismert multimédiás rendszer és kezelőpanelek veszik majd át. A motortérben nagy valószínűséggel az 1,4 literes TSI benzinmotor 125 lóerős változata jelenti majd az alapot, míg a paletta csúcsát a Passatban bemutatott 2-literes 240 lóerős dízel képviselheti – de egy hibrid hajtáslánc megjelenésére is jó esély mutatkozik.
Az utastérben a Cross Coupé GTE formáival és elrendezésével találkozhatunk
Az újdonság természetesen a gyáriak MQB padlólemezére épül, és nem csak valamivel hosszabb, hanem körülbelül 80 kilogrammal könnyebb is lesz jelenlegi modellnél – miközben a lökhárítók túlnyúlásai csökkenhetnek, ami jóval tágasabb belső teret ígér. A Volkswagen nagy valószínűséggel már a seregszemle csütörtöki megnyitója előtt felfedi az interneten az új Tiguan összes titkát, amiről természetesen mi is beszámolunk majd Önöknek.
