
A Porsche nem tartani akarja a lépést, hanem diktálni a tempót, ennek megfelelően az ősszel esedékes Frankfurti Autószalonon ismét nagy durranást várhatunk a zuffenhauseni márkától. A Pajun 2017-2018-as érkezése már biztos, s vélhetően az őszi seregszemlén már a teljesen elektromos hajtású előfutárt csodálhatjuk majd meg.
Az újdonság nagyjából 4,8 méter hosszan nyúlik majd el, amivel egyértelműen az ötméteres Panamera alá skatulyázódik be. Tavasszal már érkeztek hírek azzal kapcsolatban, hogy a németek elektromos és hidrogénes, azaz tüzelőanyagcellás verziót is fejlesztenek, ám ezek hátterében leginkább a fejlesztés és a szabadalmak bejegyzése állt. A küllemet illetően ugyancsak kaptunk már iránymutatást a 2012-ben debütált Panamera Sport Tourismo formájában.

A benyújtott szabadalmak alapján ismert, hogy a Porsche elektromos újdonsága teljesen új alapokra épül, mégpedig a következő Panamera padlólemezeként is szolgáló MSB platformra. A Volkswagen birodalom egyéként a Porsche különleges szedánjához, illetve különféle Bentley modellekhez szintén ezt a padlólemezt kívánja használni a jövőben. A bele illesztett technológia képességeinek meghatározásakor a Tesla Model S volt az iránymutató, hiszen a Porsche a hamar emblematikussá váló amerikai villanyautóval is konkurálni szeretne.
Ennek megfelelően 400-450 lóerős teljesítmény és 300-400 kilométeres hatótávolság várható. A tisztán elektromos variáns a hírek szerint legkorábban 2017-ben, de inkább 2018-ban jöhet, míg a hidrogénes verzió valamivel később, limitált szériában kerül ki majd a gyárból. A névválasztást illetően csak a pletykákra hagyatkozhatunk, amelyek szerint az EV modell 718, az üzemanyagcellás 818 kóddal érkezik.

A Porsche mérnökei egyébként hallani sem akartak a Nissan Leaf esetében alkalmazott tervezési metódusról, azaz egy, már létező platform adoptálásáról, mindenképpen teljesen új padlólemezzel látják értelmét egy másfajta filozófia mentén elinduló jármű fejlesztésének. Az MSB platform mind az első, mind a hátsó gyűrődő zóna szempontjából megfelelő, csak az akkumulátorok elhelyezése és rögzítése, valamint a hátsó pozícióba épített villanymotor miatt kell rajta dolgozni – így készül az ’eMSB’.
Az elektromos hajtáshoz kialakított hátsó és a megfelelő geometriájú futóműhöz igazított első rész ugyan teljesen új, azonban a németeknek már van némi tapasztalatuk az ilyesfajta technikát illetően, még pedig az Audi elektromos sportautója, az R8 e-tron révén, amelynek hátsó kerekeit egyenként egy-egy villanymotor hajtja. Természetesen a Porsche megoldása ennél sokkal fejlettebb lesz. A két motor ezúttal marad, de a kivitelezés más lesz – a kerekekhez nem fix kapcsolattal kötődnek majd a motorok, a gyártó az oldható kapcsolatot preferálja. Mindehhez független hátsó futómű dukál, s a kanyarképességek tekintetében további jó jel, hogy a két külön elektromotor a nyomatékvektorozás terén határtalan lehetőségeket kínál.

Ennek az elrendezésnek az egyetlen hátránya a nem túl kiemelkedő helykihasználás, azonban ebből következően azt is borítékolhatjuk, hogy a tüzelőanyagcellák az autó orrában foglalnak helyet majd, míg hátul az akkumulátor és a hidrogén tank foglal helyet. Ez az elhelyezés miatt az autó többi része nagyban hasonlít majd a belsőégésű motorral hajtottakéhoz.
A Porsche egyébként saját indukciós, azaz vezeték nélküli töltőrendszert is fejleszt az újdonság mellé, ami nagyban növelheti a használati értéket és komfortot. A németek számításai és a piaci igények alapján a Pajun (Panamera Junior) az Egyesült Államok nyugati partvidékén, valamint Kínában, valamint Ázsia egyéb pontjain örvendhet nagy népszerűségnek. Az autót a zuffenhauseniek a középkategória élére szánják, ami nem csoda, hiszen a Porsche kiváló technikája és a márkától megszokott prémium hangulat révén valóban a csúcsra érkezik a Panamera kisebb, elektromos és hidrogénes testvére.
