Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Oldalunkon viszonylag ritkán olvashatnak haszongépjárművekkel kapcsolatos híreket, de a legfontosabb újdonságokról természetesen mindenképpen szeretnénk tájékoztatni Önöket ebben a kategóriában is – persze inkább csak a nagyobb, akár személyszállító verzióban is elérhető kisbuszokkal kapcsolatban. Éppen ezért most meg kell emlékeznünk a szegmens egyik sikeres szereplőjének ráncfelvarrásáról. Íme, a frissített Ford Transit család.

A kék oválosok ráadásul nem csak a legnagyobb Transit Van névre hallgató változatot, hanem a kisebb Transit Connectet is kezelésbe vették. Külcsín tekintetében sok újdonságra nem számíthatunk, de ezzel nincs is probléma, hiszen ebben a kategóriában továbbra is sokadlagos szempont a formaterv – ami a tervezők jócskán megkötött keze miatt nem is csoda.

Megkapta a legújabb multimédiás rendszert

Ami azonban sokkal fontosabb, hogy a frissítéssel a Transit Van esetében alapfelszereltség részévé vált a tolatókamera és a vonóhorog asszisztens is – amik bizony nagy előnyt jelentenek a kategóriában. Ezek mellett még új helyre került az USB port és négy új szín közül is választhatnak a megrendelők az utastér esetében. Ezek az Árnyékfekete, a Caribou, a Magnetic, és a Versenyvörös. A közepes és a magas tetővel érkező variánsokhoz pedig ezentúl kétoldali tolóajtó is elérhető.

Természetesen ezeken kívül is sok újdonságot tud felmutatni a frissített Transit. Ilyenek például a kiegészítő biztosítékpanelek, a nagy teherbírású generátor és a vadonatúj, érintőképernyővel szerelt SYNC 3 multimédiás rendszer. Noha rendeltetése szempontjából előbbiek talán fontosabbak lehetnek a vásárlók számára, a modern opciók szintén fontos szerepet játszhatnak a választásban.

Titanium szinten már a második sorban is különálló ülések járnak

Mindezen felül ráadásul a Transit Connect változatok – a hazánkban sajnos nem elérhető – 2,5 literes motorral szerelt példányai ezentúl flex-fuel rendszerrel szerelve is elérhetőek. Végül, de nem utolsósorban a Transit Connect Wagon esetében Titanium szinten immár a második sorban is különálló fotelekkel találkozhatunk, és ezekhez, valamint az XLT szinten rendelt változatokhoz opcionálisan elérhetővé tették a holttér- és keresztirányú forgalomfigyelő rendszert is.

Az ilyen autók esetében bizony jól jön a holttérfigyelő

Mivel hazánkban némileg eltérnek a felszereltségi szintek, így nem tudni, hogy pontosan milyen formában érkeznek majd meg a frissítések, de annyi biztos, hogy mi sem maradunk majd ki a jóból, ráadásul az árak tekintetében sem számíthatunk komolyabb változásokra.