
Noha az elektromos autók piacát tekintve a Tesla autói – főleg a Model S – igencsak jól fogynak, az amerikai gyártó igyekszik folyamatos újításokkal fenntartani, vagy éppen növelni az érdeklődést. Ezúttal is jelentkeztek néhány fejlesztéssel ötajtós modelljükhöz, mely jelenleg a márka eladásainak oroszlánrészéért felelős.
A paletta mindkét végén jelentkezett újításokkal a Tesla. A 85D változathoz elérhetővé vált egy továbbfejlesztett 90 kWh-s akkucsomag, mellyel 24 kilométerrel többet tud megtenni az autó egy feltöltéssel. Az amerikaiak ráadásul nem csak az új vevőkre gondolnak, ugyanis a már legyártott autókhoz is kérhetik az átalakítást a tulajdonosok – noha a viszonylag kis fejlődés miatt nem feltétlenül jó üzlet a majd’ 1,43 millió forintos beavatkozás.
Immár 3 másodperc alatt képes 100-ra katapultálni
Az előző ajánlat természetesen a 691 lóerős P85D-re is vonatkozik, amit ráadásul egy újabb üzemmóddal is megtoldottak. Az eddig is lenyűgöző, 3,2 másodperces gyorsulási adat ugyanis nem volt elég az amerikaiaknak, így az Insane (őrült) mód mellé egy új, Luuudicrous (szó szerinti fordításban nevetséges, játékos) módot is kínálnak, mellyel további 2-3 tizedmásodpercet sikerült lefaragni a sprintidőből – mindezt újonnan rendelt autók esetében 2,85 millió forintért, utólag pedig 1,43 millióért, amiben azonban nincs benne a szerviz munkadíja.
Ahogyan már említettem, nem csak a paletta csúcsára gondoltak az amerikaiak, ugyanis ezentúl a 70 kWh-s akkucsomaggal megrendelt egy elektromotorral rendelkező, tehát hátsókerékhajtású Model S alapára 1,43 millió forintnyi dollárral csökken az Egyesült Államokban. Mindez a gyáriak szerint azt jelenti, hogy a különböző kedvezményeket is beleszámolva körülbelül 17,1 millió forintos alapárral számolhatunk – ami bizony igencsak jutányos az autó képességeihez mérten.
Már biztos, szeptemberben jön a Model X
A Model S frissítései mellett a márka jövőbeli terveiről is esett néhány szó a sajtóanyagban. A régóta várt Model X szeptemberben végre elérhet a vásárlókhoz, míg a prémium középkategóriások elektromos ellenfelének szánt Model 3 két éven belül fog bemutatkozni. Természetesen a Roadsterről sem feledkeztek meg, aminek következő generációja körülbelül 4 év múlva léphet pástra. Ugyanakkor ezeket az ígéretek érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen a Model X bemutatóját is már két éve ígérgetik az amerikaiak.
