Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Kívülről nem hat elavultnak, az tény

Az Alfa Romeóval kapcsolatban egyelőre mindenki a Giuliával van elfoglalva, azonban a gyáriak a háttérben igyekeznek a többi modelljüket is versenyképesebbé tenni. Így történt ez most a Giuliettával is, amelynek motorpalettáját új egységekkel frissítették az olaszok – noha szívesen vettünk volna egy komolyabb ráncfelvarrást is.

Az új kezdetre törekvő gyártó persze nem csak jó belátásból nyúlt hozzá a kompakthoz, ugyanis a Giulietta csak a legújabb változtatásoknak köszönhetően tudja teljesíteni minden változatban a szeptembertől minden egyes újonnan eladott autó számára kötelező Euro 6-os normákat – és persze a hatékonyság növelése is fontos cél volt. Az egyetlen szerkezet, ami nem változott a kínálatban, a nemrég bemutatott, 150 lóerős 2-literes dízel.

Belül maradt a régi

Az 1.6 JTDM-2 turbós öngyulladós az eddigi 105 lóerő helyett immár 120 tagú ménest mozgósít, aminek köszönhetően a 0-100-as sprint 1,3 másodperccel javult – ezzel éppen 10 szekundumra változtatva az eredményt. A végsebesség 10 km/h-val nőtt, ezzel 194 km/h-s tempóra is képessé téve a Giuliettát. A széndioxid-kibocsátás 104-ről 99 g/km-re, a vegyes fogyasztás pedig 4-ről 3,8 liter/100 kilométerre mérséklődött.

Az 1,4 literes Multiair benzineseket is frissítették a gyáriak, azonban ezek esetében a legfőbb adatok nem változtak, csupán az Euro 6-os norma teljesítése jelenti az újdonságot esetükben. A frissített erőforrásokkal szerelt Giulietták már rendelhetőek is a kereskedésekben, és áruk nem változott.