Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Miután a Mercedes-Benz frissítette kompakt sorozatának két alappillérét, az A- és B-osztályt, nem meglepő, hogy rövidesen a kizárólag Kecskeméten gyártott CLA sorozat ráncait is felvarrják a gyáriak.

Az átdolgozott kecskeméti csillagokat már gőzerővel teszteli a gyártó, így már számos kémfotó látott napvilágot az erősen álcázott CLA-ról és a puttonyos CLA Shooting Brake-ről. Azonban nagyon nincs mit rejtegetni, hiszen eget rengető változásokra nem kell számítanunk: a CLA-k némileg átszabott lökhárítókat, hűtőrácsot, első-hátsó lámpákat és új megjelenésű kerekeket kapnak, míg belül állítólag jobb anyagokat és néhány friss extrát hoz a ráncfelvarrás. A hajtáslánc-kínálat minden bizonnyal meg fog egyezni (az alapmotorokat leszámítva, amik nem elérhetőek a CLA-hoz) a ráncfelvarrott A- és B-osztályéval, vagyis 110-től 381 lóerőig terjed majd a kínálat. A vásárlók természetesen megtalálják az összkerékhajtást és az automataváltót is.

Természetesen a CLA 45 AMG is megkapja az A 45 AMG új, 381 lóerős motorját

Mindezeken felül a hírek szerint a mérnökök finomítanak a kissé kemény futóműveken, ami véleményünk szerint is jó ötlet. Természetesen a márka új filozófiájának megfelelve a nomenklatúra is változik, ami a CLA-k esetében annyit tesz ki, hogy a dízelmodellek az eddigi ’CDI’ jelölés helyett szimpla ’d’ jelzést kapnak, amolyan BMW-s módra. A benzinmotorokat csak a szokásos háromjegyű számok jelzik. A ráncfelvarrott CLA-kat bármelyik héten bejelentheti a Mercedes, az újdonságok pedig vélhetően a jövő év elején fognak megérkezni a szalonokba.