Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Mivel az autók lassan több elektronikus alkatrészt tartalmaznak, mint mechanikust, mára már azon sem kell csodálkozni, ha rendszeresen új szoftveres frissítés érkezik hozzájuk. A Tesla legújabb „operációs” rendszere garantálja a típus mobilitását.

A Model S 6.2-es rendszerfrissítése új funkciót kapott. Az elektromos szedán még akkor is figyeli az hozzá használható, elérhető töltőállomások listáját, ha nem használjuk a navigációt, 30 másodpercenként összevetve ezt a potenciális hatótávval. Ennek köszönhetően az autó képes figyelmeztetni a vezetőt, mielőtt még elérnék a ’vissza nem térés pontját’, és a töltés hiányában történő leállás jövőképe helyett megmutatja a legközelebbi töltőállomást.

A módosításnak köszönhetően „alapvetően lehetetlen lefogyasztani a teljes hatótávot, ha csak nem szándékosan ez a cél,” nyilatkozta Elon Musk, a vállalat vezetője. Persze belegondolva a lépés nem más, mint logikus, adott pontok összekötése a járművön belül, hiszen a töltők listája eddig is elérhető volt a navigációval szériában rendelkező típusokban, éppen úgy, mint az aktuális hatótáv. Apró lépés, kellemes vonzatokkal: mostantól nyugodtabban indulhatnak útnak a tulajdonosok, nekik kevesebbet kell tervezniük.

Az összeköttetés a navigációs útvonaltervezést is befolyásolja. Ha hosszabb útra indulunk, a Model S úgy tervezi meg az útvonalat, hogy útba essen töltő, ráadásul a töltési időket is beleszámolja, így előfordulhat, hogy többet fogunk autózni egy gyorstöltőért, viszont cserébe kevesebbet kell majd várakozni, amíg az elektronok átszáguldanak az akkumulátorba.

A frissítés – amely az összes autóba a beépített 3G-s kapcsolaton keresztül a ’levegőből’ érkezik meg a következő hetekben – hatására a kínálatba bekerült a városi vészfékezés és a holttérfigyelő opciója is. A 6.2-es változat bejelentése mellett elárulta Musk, hogy még idén érkezik a 7.0-ás rendszer, amely nagyobb változásokat takar: logikusabbá teszi a hatalmas képernyők felhasználói felületét, és közelebb viszi a Model S-t az önvezetéshez. Utóbbival kapcsolatban a tesztek egyébként most is zajlanak (legutóbb San Franciscóból Seattle-be vezette el egy prototípus Model S magát, úgy, hogy közben alig kellett a vezetőnek a volánhoz érnie). Ahogy  várható, az önvezető funkció először autópályán lesz elérhető. Emellett a tulajdonos otthon a mobiltelefonja segítségével előhívhatja az autót például a garázsból, vagy hazaérkezésnél oda is küldheti azt.