Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A német Borgward autómárka visszatéréséről – amely 1961-ben tűnt el a piacról - már több ízben is olvashattak az Autó Pulton. A gyáralapító unokája, Christian Borgward rendkívül eltökélt a márka újjászületésével kapcsolatban, és már 10 éve azon fáradozik, hogy megvalósítsa álmát.

A Borgward már gőzerővel teszteli a jövőre piacra lépő, új SUV-t

A Borgward bejelentette, hogy a 2015-ös Frankfurti Autószalonon fogja leleplezni első újkori modelljét, s úgy látszik, hogy a cég tartja a tervet, különben biztosan nem tettek volna közzé az illetékesek egy ízelítő képet a szóban forgó négykerekűről. Az is bizonyos, hogy egy crossover, vagy ha úgy tetszik, SUV modellről van szó, amely állítólag rögtön a prémium kategóriába kíván belépni.

Íme, a márka logója és régi nagy ikonja, az Isabella modell

Az rajzolt ízelítő képen csupán az autó bal hátulja látszik, így messzemenő következtetéseket egyelőre nem tudunk levonni, de az már ennyiből is látszik, hogy abszolút egyedi formatervvel büszkélkedik majd az ismeretlen nevű terepes. Annyit azonban tudni érdemes a márkáról, pontosabban a márka visszatéréséről, hogy már sajnos nem teljesen német a Borgward: Christian Borgward 2014-ben adta el a nevet a kínai Foton Motor cégnek. Hogy mindebből mi fog kisülni, azt mi sem tudjuk, de az biztos, hogy a jövő héten, a frankfurti premiert követően okosabbak leszünk.

Most akkor német vagy kínai? A választ mi sem tudjuk egyelőre...