
A Kia közzétett néhány rajzot az Optima hamarosan érkező új generációjáról. Fajtájához hűen a szkeccsek erősen túloznak, de segítségükkel néhány dolgot azért kivehetünk a közelgő középkategóriásból.
Jól látható például, hogy a Genfi Autószalonon bemutatott Sportspace koncepcióval sok hasonlóságot ápol az újdonság, ami már önmagában sem rossz ómen. Ha ráadásul megvalósul a puttonyos variáns, akkor jóval szélesebb célközönséghez szólhat az Optima új generációja – erről azonban hivatalos információ még nem érkezett.
Ismerős vonások modernebb formában
A szélsőséges formák jó részét azért lecsiszolják a tervezők – a kategóriában a tetszetős modelleknek van helye, de a vásárlók a radikális megoldásokat már kevésbé díjazzák. Az előd formai erősségei, mint például az alacsonyan futó tetővonal, a hangsúlyos kerékjárati részek, valamint a határozott orrkialakítás, az új generációnál is megmaradnak.
A motorpaletta gerincét az 1,7 literes dízelmotor adja, amely 140 és 115 lóerős verzióban lesz elérhető. Esetében opcionálisan hétsebességes duplakuplungos automatára cserélhetjük a hatfokozatú kézi váltót. Mellette kezdetben valószínűleg 1,6 litere szívó- és turbómotorok adják a benzines alternatívákat, de csakhamar megérkezik az 1,4 literes, 140 lóerős, hengerlekapcsolással ellátott turbós erőforrás is.
A karakteres jellemvonások megmaradnak, de a tetővonal azért ennyire kupés nem lesz
Az új Optima premierje a tengerentúlon április 1-jén, a New York-i Autószalonon lesz, majd ezt követően az európai változat valószínűleg Frankfurtban mutatkozik be szeptemberben, hogy aztán a hazai kereskedésekbe legkésőbb 2016 elején érkezzen.
