.jpg)
A Volkswagen Beetle új, gyári Global RallyCross (GRC) változata most hétvégén lendül akcióba: a Volkswagen Andretti Rallycross csapat a Los Angelesben megrendezésre kerülő versenyen rögtön két autóval is elindul – a 77-es rajtszámú Bogár kormányánál Scott Speed, míg a 34-esénél Tanner Foust fog ülni.

A Beetle GRC esetében, vérbeli versenyautó révén persze szó sincs utcai forgalomba helyezésről, azonban így is igazán különleges járgányról beszélhetünk. Az alapok a szériagyártású modelltől származnak, azonban szélesebb karosszériát, fokozott aerodinamikai tulajdonságokat szolgáló elemeket, valamint speciális 17 colos kerekeket köszönthetünk, Yokohama versenyabroncsokkal. A futómű természetesen a versenykörülményekhez igazodik, a fékekkel egyetemben.

A meghajtásról egy mindössze 1,6 literes négyhengeres TSI turbómotor gondoskodik. Persze a kis méret véletlenül sem jelenti azt, hogy ne büszkélkedhetne óriási teljesítménnyel a GRC: az egyhatos nem kevesebb, mint 550 lóerőt állít csatasorba, az erő pedig egy hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül jut el mind a négy kerékhez. A végeredmény alig 2,2 másodperces 0-100 km/h-s sprintidő, amivel a versenyautó egy 1200 lóerős Bugatti Veyronnak is bármikor fityiszt tudna mutatni.
Az autóról a Volkswagen egy gyári videót is megosztott (fentebb látható), amelyben angolul beszélnek az illetékesek a fejlesztésről.
