A Jaguar sportautója, az F-Type már eddig sem szenvedett hiányt teljesítmény terén, azonban már régóta tudtuk, hogy érkezik egy még potensebb változat, mely az SVR utónevet viseli majd. Végre teljes galérián csodálhatjuk meg a modellt, amely változattól függetlenül 575 mennydörgő lóerővel hívja fel magára a figyelmet.
Árulkodó jelek - galériaAz F-Type természetesen az ilyenkor megszokott kúrán ment keresztül. Jóval agresszívabbá vált az amúgy is látványos négykerekű, amit leginkább a nagyobb légbeömlőkkel ellátott első, illetve a hangsúlyos diffúzorral és négy titán kipufogóval megáldott hátsó lökhárítóknak köszönhetünk. Csak az új kipufogórendszer 16 kilogrammot fűrészel le a modell tömegéből. A módosítások között az új hátsó légterelő, valamint a 20 colos kovácsolt alumínium felniken feszülő, elöl-hátul 10 mm-rel szélesebb Pirelli P Zero abroncsok sem elhanyagolhatóak. Az aktív aerodinamikának köszönhetően már alapból 15 százalékkal csökken a felhajtóerő a hagyományos változatokhoz képest, amely a hátsó légterelő felső állásában (100 km/h felett) 45 százalékra növekedhet.
Az utastérben valamivel kevesebb változással találkozhatunk, ami persze nem is csoda, hiszen belül eddig sem szenvedett csorbát sportosságban az F-Type. Az alumínium betéteken kívül talán a sportülések különleges mintázata jelent újdonságot – a több helyen megjelenő SVR logókról nem beszélve.
575 lóerő lett, maradhat? - galériaAz erőt a gyáriak 5-literes V8-as erőforrásából nyeri majd a legkeményebb F-Type, akárcsak az eddigi csúcsmodell. Az SVR teljesítménye azonban felülmúlja majd a 550 lóerős testvérét, ugyanis 575 tagú ménest bocsát majd a sofőr rendelkezésére, és a 700 Nm-es csúcsnyomaték sem elhanyagolható. Mindez változatlan fogyasztás mellett, vagyis a kabriónál 10,7, a kupé esetében pedig 11,3 l/100 km-es vegyes átlagra számíthatnánk - amennyiben meg tudnánk állni a gázpedál mélyre taposását. A széria összkerékhajtáson keresztül ez 3,7 másodperces 0-100-as sprintre fordítható le, míg a végsebesség 322 km/h-ban állapodik meg a kupé esetében. A kabriónál 10 km/h-val előbb szakad vége a mókának.
Fogyókúra fékekkel - galériaA lóerők útra vitelében a kövérebb abroncsok mellett az áthangolt aktív differenciálzár is nagy szerephez jut. Lassulásról továbbra is opcióként gondoskodhatnak a karbon-kerámia fékek elöl 398, hátul 380 mm-es tárcsákkal, amelyek további 25 kilót faragnak le a modell súlyából, amely ennek köszönhetően már fél mázsával könnyebb lehet hagyományos testvérénél. A futóművet is teljesen áthangolták a mérnökök; hátul például átlagosan 40 százalékkal fokozták a feszességet.
Az SVR a Genfi Autószalonon debütál, de már most rendelhető. Az első példányokat a gyártó ígérete szerint már a nyár folyamán átvehetik a leendő tulajdonosok, akiknek ehhez azért a zsebükbe is be kell nyúlniuk. A kupé változat 47,25, a roadster pedig 49,61 millió forinttól elérhető.





