Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Renault nagyon elemében van az utóbbi időben, hiszen márciusban lerántották a leplet az új Twingóról, majd nem sokkal később a Traficról, és októberben érkezik a vadonatúj Espace is. Ha mindez nem lenne elég, jövőre megérkezhet a márka méltatlanul elfeledett középkategóriásának, a Lagunának az utódja, melynek műszaki megoldásait már tesztelik.

A képeken látható öszvér, mely leginkább a Renault Fluence-ra hasonlít – és egyébként annak Samsung márkanév alatt futó testvére –, ám jól látszik, hogy az alatta lévő technika nem éppen ehhez a karosszériához lett tervezve. Mivel az előbb említett modell a Mégane-ra épül, joggal gondolhatnánk, hogy a 2016-ra ígért kompakt utódjával van dolgunk, ugyanakkor a széles nyomtáv és a hosszabb tengelytáv mégis arra enged következtetni, hogy a nagyobb Laguna lapul az összelegózott kasztni alatt.

Méltatlanul sikertelen a Laguna

Ugyan alig egy év múlva érkezhet a franciák középkategóriása, két esztendő múlva pedig a Mégane, információk terén mégsem árasztanak el minket a gyáriak. Utóbbiról annyit tudunk, hogy a Renault legújabb, CMF platformjára épül majd, és a jelenleginél jóval sportosabb külsőt kaphat majd. Belül szintén sokat fog fejlődni, így igényesebb anyagokat és a továbbfejlesztett központi rendszernek köszönhetően kevesebb kezelőszervet kap majd a kompakt. Nem kételkedünk benne, hogy a formaterv és a belső tekintetében a Laguna esetében is hasonlóra számíthatunk.

A legújabb Volkswagen Passat ellen harcba szálló francia akár már az idei év végén bemutatkozhat, de legkorábban 2015-ben biztosan megismerhetjük a már régóta piacon lévő harmadik generációt leváltó modellt. Szerintünk utóbbi a valószínű, ugyanis elsőként az Espace új generációja érkezik a franciáktól. A Renault ügyvezető igazgatója, Carlos Tavares elmondása szerint egyébként egy „sokkal kevésbé furcsa karaktert” fog kapni az újdonság, mint legutóbbi két elődje, így ismét egy klasszikusabb szedán formát várhatunk a Lagunától.

Jól látszik a szélesebb nyomtáv és a hosszabb tengelytáv

Mindenesetre már alig várjuk, hogy megismerkedhessünk a Renault régen várt újdonságával, mely az átlagos sikerek ellenére szimpatikus jelenlegi generációhoz képest gyökeres változtatásokat mutathat.