Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Land Rover már régóta készül egy konnektoros hibrid hajtáslánccal a Range Rover család legnagyobb tagjaihoz, és úgy tűnik, hogy a fejlesztés végre célegyenesbe ért. A hírek szerint 2018 elején már piacra is kerülnek a tisztán elektromos hajtásra is képes modellek, méghozzá első körben a normál Range Rover és a Range Rover Sport lemezei alatt.

Az angolok a JLR csoport legfrissebb, Ingenium motorcsaládjának 2-literes benzines tagját párosították egy elektromotorral. Az összteljesítmény ugyan egyelőre nem ismert, de a hírek szerint a belső égésű erőforrás körülbelül 300, míg az elektromotor nagyjából 200 lóerőt teljesít majd, a nyomatékadatok pedig 400 és 450 Nm körül alakulnak. Ezek alapján könnyen meghaladhatja majd a 400 lóerőt az összteljesítmény, és nyomatékból sem lesz hiány.

A Sport változat is megkapja az új erőforrást

Az energiaellátásról egy lítium-ion akkumulátor gondoskodik majd, és az előzetes információk szerint nagyjából 50 kilométer megtételére lesznek képesek tisztán elektromosan a hibrid Range Roverek – ráadásul az izmos elektromotornak köszönhetően villanyos üzemmódban sem lesznek túlságosan lomhák. A rendszert egyébként a JLR mérnökei házon belül fejlesztették ki, és egy nyolcfokozatú ZF automataváltó intézi majd az erőátvitelt.

Az új rendszer a későbbiekben a Jaguar modelljeiben is bemutatkozik majd: az F-Pace, az XF és az új XJ kaphatja meg az izmos, és egyben takarékos hajtásláncot. A Range Rover egyébként most is elérhető egy hibrid hajtáslánccal, ám a jelenlegi megoldás a gyáriak V6-os dízelét veszi alapul, és nem lehet konnektorról tölteni. A JLR akár már idén bemutathatja az új konnektoros hibrid hajtásláncot, a kereksedésekbe pedig jövő év elején jut majd el az újdonság – ahogyan már említettem, először a Range Rover, és a Range Rover Sport modellek lemezei alatt.