Bár úgy tűnik, mintha csak most mutatkozott volna be a Mercedes-Benz C-osztály aktuális generációja, az innovációval soha sem fukarkodtak a márkánál, így mindig van mit belepakolni a néhány éves modellekbe. Ezért már az idén megkezdődik a C modellsorozat frissítése.
A sort az év második felében nyitja a szedán és a kombi változat ráncfelvarrott kiadása, amelyet jövő tavasszal követ a kupé és kabrió példányok frissítése – ezután pedig a GLC-n lesz a sor. A megújulás kívülről is tetten érhető lesz például a fényszórók fejlődésében, de a lényeg az átfésült lökhárítók között bújik meg. Belül például már kémfotón is láthatjuk a típus legnagyobb újdonságát: az eddigi forgókapcsoló helyett tapipaddal vezérelhetjük majd a központi rendszert. A megoldás nem hangzik egyértelműen jobbnak, de új funkciók és intuitív menühasználat igyekszik majd érveket támasztani mellette.
Az érintésérzékeny vezérlőpad megosztó újdonság lehet
A motortérben is találunk majd új megoldásokat gazdagon. Egyrészt a legtöbb hajtáslánchoz immár az új kilencfokozatú automataváltó lesz rendelhető – így az E-osztályban bemutatkozott vadonatúj kétliteres dízelmotorhoz is, amely 190 lóerővel kínál ideálisan dinamikus motorizáltságot. Emellett az új egység fogyasztása is csekélyebb lesz a korábbi 2,15 literes kiadásénál.
Itt nagyon sok dolog megváltozik
Ez csak a kezdet: érkeznek az S-osztály idei frissítésénél az új soros hathengeres motorok, amelyek a későbbiekben a C modellek motorterébe is beköltözhetnek. Mellette a kétliteres, benzines motorcsalád is megújul, többek között kettős megfúvású turbófeltöltést kap, 48 V-os generátorral és vízpumpával. A hatékonyság fokozása mellett az egység nem AMG-s csúcsverziója közel 270 lóerős teljesítményre lesz képes.
A megújult szedánt már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon köszönthetjük, a többi karosszériaváltozat pedig utána érkezik.
