.jpg)
A Škoda már gőzerővel készül a Párizsi Autószalonra, ahol a Fabia harmadik generációjának debütálása várható. Az új Fabia a megszokott értékeket viszi tovább az előd továbbfejlesztett alapjaira építkezve, de immár természetesen a konszern fejlett MQB technológiáját felhasználva, aminek tudatában nem meglepő, hogy a kivitel függvényében akár 65 kilogrammal könnyebb lehet elődjénél.
A formák tekintetében a korábbi Fabiák sziluettje visszaköszön, azonban a Rapid és az Octavia új arculata a Fabián is tetten érhető lesz. A tömegcsökkentésnek köszönhetően a négyméteres kisautó legkönnyebb változatának önsúlya mindössze 980 kilogramm lesz, az alacsony tömeghez pedig természetesen nagyobb biztonság és jobb merevség társul. A hajtásláncok gyakorlatilag megegyeznek a nemrégiben frissített Volkswagen Polo hajtásláncaival.

A motorkínálat a sajtóközlemény szerint négy benzines és három gázolajos erőforrásból áll majd: benzinfronton a 3-hengeres, közvetlen befecskendezéses szívó egységek 60 illetve 75 lóerőt tudnak, míg a feltöltött 1.2 TSI-k 90 és 110 lóerőt állítanak csatasorba. A korábbi 1,6 literes dízeleket még takarékosabb háromhengeres 1,4 literesek váltják, 75, 90 és 105 lóerővel. Minden kivitelhez szériában jár majd a start/stop rendszer és az összes erőforrás megfelel az EU6-os károsanyag-kibocsátási normáknak. A takarékosságra kihegyezett GreenLine verzió mindössze 3,1 literes gyári átlagfogyasztással kecsegtet. A Fabiák kizárólag elsőkerékhajtással lépnek piacra, a manuális váltók mellett pedig egyes verziókhoz hétsebességes DSG automata is rendelhető lesz. Az októberi debütálást követően nem sokkal, vagyis még az idei évben a kereskedelmi forgalomban is megjelenik az új Škoda Fabia, az elődnél vélhetően kicsit magasabb áron.
