Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benz korábban már bemutatta a GLC alapjaira épített üzemanyagcellás modelljének prototípusát, azonban a Frankfurti Autószalonon megérkezett a gyakorlatilag sorozatgyártásra kész verzió is, mely egy különleges megoldással kívánja kiküszöbölni azt, hogy egyelőre igencsak szegényes a hidrogénkút-hálózat.

Ha nem lenne egyértelmű - galériaAz üzemanyagcellás GLC F-CELL egészen könnyen megkülönböztethető a többi testvérétől – és nem csak a mindenhol fellelhető feliratok miatt. A mérnökök új lökhárítókat és hűtőrácsot is terveztek az autóhoz, és természetesen megkapta az EQ Power plakettet is, amely a mostantól az összes alternatív hajtásláncú Mercedes-Benz modellen rajta lesz. A képek alapján az is feltűnő lehet, hogy a hidrogéntank nyílása mellett az autó hátulján is van egy fedél – de erről kicsit később.

Az utastérben szintén vannak árulkodó jelek: új kormányt, teljesen digitális műszerfalat és „szélesvásznú” multimédiás rendszert köszönthetünk belül, és a beállításokban kutakodva természetesen több helyen is feltűnnek a hidrogénes hajtásra utaló jelek. A COMAND rendszer kezelőegysége is megújult: immár csak egy érintős felület áll rendelkezésre.

Hálózatról is tölthetjük - galériaEzeknél azonban mind sokkal izgalmasabb az, ami a lemezek alatt lapul, ugyanis a Mercedes-Benz egy teljesen új hajtásképletet alkotott meg. A németek egy újfajta hibriddel jelentkeztek, amelyben ugyan egy elektromotor képében csupán egyetlen erőforrás van, ám annak az energiával történő ellátása többféleképpen is történhet. A hidrogéntartály és a hidrogénből elektromosságot előállító üzemanyagcellák mellett ugyanis egy konnektorról is tölthető lítium-ion akkumulátor is bekerült az autóba, amely önmagában is tudja hajtani az újdonságot.

Az elektromotor egyébként 200 lóerős teljesítmény leadására képes, a hatótáv pedig a németek szerint – teletöltött akkumulátorral és hidrogéntankkal – 486 kilométer lehet. Ebből a 13,8 kWh-s akkumulátor 49 kilométert vállal magára, míg a 4,4 kilogrammal hidrogénnel megtölthető tank a maradék 437-et – utóbbi egyébként karbon házban van, és 3 perc alatt teletölthető. A GLC F-CELL négyféle üzemmódban is használható. Hibridként a rendszer maga dönt arról, hogy melyik energiaforrást használja, de természetesen úgy is dönthetünk, hogy csak az akkumulátort, vagy csak a hidrogént használjuk. Ezek mellett van egy negyedik lehetőség is, amelyet aktiválva az akkumulátor visszatöltését helyezhetjük előtérbe.

A Mercedes természetesen biztosít mindenkit arról, hogy a lehető legmagasabb biztonsági szintet nyújtja – minden vezetéstámogató és biztonsági extra megtalálható az F-CELL-ben is, és természetesen a gyúlékony hidrogénnel dolgozó rendszert is megfelelő védelemmel látták el. Az autó egyébként szinte készen áll a sorozatgyártásra, ám egyelőre még nem lehet megvásárolni – a szegényes hidrogénkút-hálózat miatt nem is lenne sok értelme. Hamarosan azonban, még ha csak korlátozott számban is, de elérhető lehet majd a vásárlók számára is az autó.