Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche télen mindenkit megdöbbentett a bivalyerős Panamera Turbo S E-Hybrid bemutatásával: a 680 lóerős sportszedán minden eddigi elképzelést felülmúlt, és amellett, hogy a valaha volt leggyorsabb Panamerát tisztelhetjük benne, egyben az egyik leghatékonyabb is. A Porsche pedig nem habozott, és a „családi” Panamerába is beépítette az erőforrást – íme, a Turbo S E-Hybrid Sport Turismo.

Prakikus, bivalyerős és hatékony - galériaSzabó kolléga éppen a Sport Turismo modell menetpróbáján van a napokban, így hamarosan közelebbről is megismerkedhetünk majd a puttonyos Panamerával, ám addig is a gyári galéria és a katalógusadatok maradnak. A Sport Turismo természetesen ugyanazt a hajtásláncot kapta meg, mint a normál és Exclusive változatok, így az 550 lóerős, V8-as benzines erőforrás mellett egy 136 lovas elektromotort találunk az autóban, amelyek együttes teljesítménye 680 lóerő.

Az ehhez társuló nyomaték 850 Nm, amely mind a négy kerékhez eljut. Az újdonság így 3,4 másodperc alatt képes 100 km/h-ra katapultálni, ezzel egy az egyben hozva a normál verzió eredményét – a végsebesség is ugyanúgy 310 km/h-ra. Mindemellett egy teljes feltöltéssel akár 49 kilométert is képes tisztán elektromosan megtenni az autó, így az elképesztő teljesítmény mellé szinte hihetetlen fogyasztási adatokat produkálhatunk – már, ha folyamatosan töltjük a 14,1 kWh-s akkumulátort.

Ahogy az a ‘Turbo S’ modelleknél lenni szokott, az alapfelszereltség is igazán bőséges: szériában járnak például a PCCB kerámiafékek, a 21-colos 911 Turbo Design kerekek, a PDCC Sport csúcs futómű, a Sport Chrono csomag és még sorolhatnánk. A normál Panamera Turbo S E-Hybrid nagyjából 61 millió forintos árcédulával rendelkezik, így a Sport Turismo minden bizonnyal még ennél is drágább lesz valamivel, ám ezért cserébe nagyobb praktikumot, különleges formát és a második sorban plusz egy – igaz, inkább csak nagy szükség esetére szolgáló – ülést is kapunk.