
Alig egy pár hete, hogy napvilágot látott a vadonatúj BMW X1, a németek legkisebb terepesének újabb változatairól máris érdekes információk érkeztek, ráadásul egyenesen a gyáriaktól. A hírek szerint a bajorok egy hibrid és egy M változat elkészítésén törik a fejüket.
Noha egyelőre még egyik verzió életre hívásáról sem döntöttek, annyi biztos, hogy mindkét lehetőséget fontolóra veszik. Ez pedig nem is csoda, hiszen mind a két esetben rendelkezésre áll a megfelelő technika, így nem kellene költséges fejlesztésekbe ölni a pénzt. Persze az igencsak szűk réteget érintő változatok így sem lennének ingyen, így megfelelő piacfelmérés nélkül biztosan nem vágnak majd bele a németek a megvalósításba – még ha azt viszonylag olcsón meg is úszhatnák.
M csomag már a kezdetektől lesz hozzá
Ahogyan már az előbb említettem, a bajoroknak mindenük megvan a hibrid és a sportverzió megalkotásához. Mint azt tudjuk, az X1 a 2-es Active Tourer UKL platformjára épül, így nem okozna különösebb nehézségeket a németeknek, hogy beépítsék az autóba a nemrégiben bemutatott – és valószínűleg hamarosan sorozatgyártásba kerülő – egyterű prototípus hajtásláncát.
A 136 lóerős 1,5 literes háromhengeres és egy 88 lóerős elektromotor alkotta hajtáslánc nem csak kellő erőt, hanem összkerékhajtást is biztosítana az X1 számára – lévén, hogy a benzines az első, míg az elektromotor a hátsó kerekeket hajtja. Az akár 38 kilométeres teljesen elektromos hatótávval büszkélkedő rendszer tökéletes megoldás lenne a SUV számára is, noha néhány kompromisszumot azért el kellene fogadnia a vásárlóknak, akárcsak az összes hasonló modell esetében.
Sokat fejlődött az X1
A hibrid változatnál jóval izgalmasabb lehet az M verzió, melyre azonban ezzel együtt kevesebb esély is mutatkozik. Az X1 sportváltozata minden bizonnyal jóval erősebb lenne, mint a jelenlegi csúcsot jelentő 231 lóerős xDrive25i változat, mely már így is 6,5 másodperces 0-100-as sprintre teszi képessé a BMW legkisebb SUV-ját.
Amennyiben valóban elkészülne az X1 M, úgy a teljesítmény minden bizonnyal 300 lóerő környékén lenne, amit nagy valószínűséggel egy 2-literes motorból facsarnának ki a gyáriak, ugyanis a 3-literes motor beépítésére vajmi kevés esély mutatkozik – lévén az UKL platform esetében keresztben helyezkednek el az erőforrások. Noha az X1 M igencsak érdekes lenne, ha már mindenképpen sportos változatot szeretnének a gyáriak, mi valószínűbbnek tartjuk, hogy csupán egy M Performance változat látja majd meg a napvilágot.
Vajon lesz belőle hibrid és M verzió?
Az X1 megvadított verziója egyébként elindíthatja a fantáziánkat, hiszen amennyiben elkészülne egy ilyen variáns, úgy a BMW számára nem jelentene problémát a technikáját beépíteni a 2-es Active Tourerbe is, amely így az első megvadított prémium egyterű lehetne a piacon. Erre azonban vajmi kevés esély mutatkozik, ahogy valószínűleg a felpaprikázott X1 ötletét is elvetik a gyáriak – főleg, ha csak egyet választanak majd az M és a hibrid változat közül.
A konnektorról tölthető X1 megvalósítására azonban reális esély mutatkozik, hiszen a technika már készen áll, és ahogyan azt tudjuk, a BMW szeret első lenni a piacon. Ugyanakkor az is biztos, hogy a németek mindig kellően megvizsgálják a lehetőségeiket mielőtt lépéseket tennének, így minden bizonnyal alaposan felmérik majd a piacot – amiben a hibrid 2-es Active Tourer is segítségükre lehet majd.
