A Porsche egyre inkább kacsintgat a villanyos hajtás irányába, leginkább teljesítmény-fokozás céljából – elég csak a hibrid 918 Spyderre gondolni. A legfrissebb hírek szerint mindez begyűrűzik a második generációs Panamera csúcsváltozatába is: a konnektoros Turbo S E-Hybrid akár 700 lóerős is lehet.
Mindez olyan magaslatokba emelheti a típust, amelyet korábban egyetlen szedántól sem várhattunk. Igaz, már a jelenlegi Panamera Turbo is alaposan felülmúlja kategóriatársait gyorsaság szempontjából, legalábbis erre következtethetünk a Nordschleife-köridőből.
Akár 700 lóerős teljesítmény és 1085 Nm nyomaték
Az új konnektoros hibrid csúcsverzió a Turbo 4,0 literes, biturbó V8-asát örökölné, amelynek teljesítményét némi elektronikai áthangolással közel 600 lóerő környékére emelnének a mérnökök. Ehhez jön az elektromotoros rásegítés, akár az első és a hátsó tengelyen is egy-egy egységgel. Mindez a teljesítmény eredőjét 700 lóerőre tornázná, a csúcsnyomaték pedig félelmetes 1085 Nm lehet. Emellett a reakciók is javulnak a gyors elektromos segítséggel, ráadásul a hatékonyság is emelkedik. Ráadásképp pedig a modell elektromos hatótávja lazán meghaladja majd a 30 kilométert, így kiérdemelve a zöld rendszámot is.
Plusz lóerők és elektromos segítség
Emellett egyes források szerint kizárólag benzinmotoros Turbo S is készül majd 580 lóerővel, illetve a már megszokott V6-os hibrid hajtáslánc is feltűnik, valamivel 400 lóerő feletti teljesítménnyel. A kínálat később egy Shooting Brake modellel bővülhet, a kategória messze legpraktikusabb modelljét felmutatva, és egyesek kupé és kabrió változatról is pusmognak.
Minden információt megtalálhat itt a jelenlegi új Porsche Panamera modellekről.

