
A maga szerény 1500 lóerős teljesítményével a Bugatti Chiron méltán pályázik a világ leggyorsabb autója címre, különösen, ha a teljes csomag tudását nézzük. A vásárlók azonban folyamatos fejlődésre vágynak, amelyre az elektromos rásegítés adhat választ.
Már a Chiron alapmodelljének fejlesztése során is előkerült a hibrid hajtáslánc témaköre. Végtére is a mérnököknek egy olyan erőforrást kellett továbbfejlesztenie, amelyet 13 évvel ezelőtt 1000 lóerős teljesítményre készítettek. Hogy ennek másfélszeresét elérjék, a fejlesztők szinte tiszta lappal kezdtek a műveletbe és az alkatrészek 95 százalékát kicserélték. Ám úgy tűnik, hogy ezzel elérték a csúcsot.
Hogy ezt bizonyítsák, 2018-ban a Chiron hivatalos keretek között fogja megdönteni a Veyron legádázabb verziójának 431 km/h-s csúcssebességét. De a fejlődés nem állhat meg itt, a vásárlóknak egyre többet kell adni. Így pedig előbb-utóbb megkezdik a Chiron villanyos felrázását. Ehhez viszont nem a rendszer teljes átépítésében gondolkodnak a fejlesztők, így a Bugatti egyhamar nem készít majd önállóan elektromosan közlekedő mindenest, hanem az elektromotor és a hozzá kapcsolódó akkumulátor inkább a teljesítmény fokozása miatt lesz jelen, mellékes járulékként fokozva a hatékonyságot.

Ez persze a jövő zenéje, hiszen az új alkatrészeknek helyet is kell találni a szépen ívelt karosszériában, de eddig is hihetetlen gátakat törtek át a Bugatti mérnökei, így valószínűleg ezzel a feladattal is megbirkóznak.
