Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Rablóból pandúr: a Volkswagen a konszern számára mind megítélésben, mind hitelességben, mind pedig anyagilag rendkívül nagy veszteséget jelentő dízelbotrány után teljesen tiszta lappal kívánja folytatni, és az óriásvállalat az egészen mélyreható átszervezés után nem meglepő módon máris a derűs jövőn gondolkodik illetve dolgozik. Az ígéretek nagyok: a koszos dízelek után érkeznek a tiszta konnektoros hibridek és elektromos autók, utóbbiak terén pedig egy igencsak meglepő, de egyben nagyon pozitív hír reppent fel a napokban.

A pletykák szerint nem is olyan soká egy teljesen új elektromos modellel fog előállni a vállalat, amely az első perctől kezdve elektromos modellnek készült, nem pedig egy meglévő típus elektromos változata – vagyis egy olyan önálló típus lesz, mint például a Nissan Leaf vagy a BMW i3. Az újdonság a konszern friss MEB nevű padlólemezére épül majd, ami számos tekintetben lesz úttörő állítólag. És ha hihetünk az akár 500 (!) kilométeres hatótávolságnak, akkor bizony egy rendkívül kompetens autóról beszélhetünk, ráadásul a villámtöltésnek hála akár 15 perc alatt fel lehet majd tölteni megfelelő töltő esetén 80%-os töltöttségre az egyelőre ismeretlen méretű, de szerintünk a hatótávolság alapján mintegy 60 kWh-s akkucsomagot. Ezek mind-mind remek hírek, de a legjobb még hátravan: a pletykák szerint ugyanis a teljesen elektromos új Volkswagen nem lesz drágább, mint egy hasonlóan felszerelt és hasonló teljesítményű ’sima’ Golf, ami nagyon-nagyon ígéretesnek hangzik, mi pedig reméljük, hogy ez valóban így lesz. Készülőben van tehát az első elektromos európai népautó?

Az elektromos autókban látja a (közel)jövőt a Volkswagen is - megfizethető elektromos autón dolgoznak a németek

Szintén érdekes információ, hogy a teljesen elektromos változat mellett egy nagy elektromos hatótávval büszkélkedő konnektoros hibridvariánsra is számíthatunk, amely inkább hasonlíthat az Opel Ampera koncepciójára, mint például a Golf GTE receptjére. Ez esetben egy 1,4 literes, akár 150 lóerős TSI motor egészítheti ki a hajtásban a villanymotort. Persze mindez még csak a távolabbi jövő, azonban a közeljövő is tartogat meglepetéseket, például érkezik állítólag az e-Golf frissített változata, akár 300 km-es hatótávval, ami a jelenlegi modellnek több mint a másfélszerese – az új e-Golf különben bemutatkozása különben még idén várható, míg az értékesítés vélhetően átcsúszik a következő év első felére.