Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az elektromos autózás villámgyors fejlődése bizony könnyen összekuszálhatja az erőviszonyokat az autózás világában, legalábbis, ha a nagyobb gyártók nem figyelnek oda eléggé. Úgy tűnik azonban, hogy mindenki felveszi a kesztyűt, de ennek ellenére azért lehet keresnivalója a piacra újonnan belépő márkáknak is – főleg, ha azoknak más területeken már komoly múltja van. A Dyson pedig pontosan ilyen, és már hivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ra megérkezik az első villanyos négykerekűjük.

Itthon talán kevésbé ismerős James Dyson neve, pedig egyre több helyen találkozhatunk vele – ha máshol nem, akkor a közösségi terek mosdóiban a kézszárítókon. Az előbb említett úriember által alapított Dyson nevű vállalat ugyanis tulajdonképpen a háztartási eszközök Apple-je – ha lehet így fogalmazni. A szupermodern, látványos és kiváló minőségű eszközeiről híres cég olyan különlegességeket talált fel, mint a ciklonporszívó vagy éppen a lapátok nélküli ventilátor és hajszárító. Nem áll tehát messze a Dysontól az új technológiák és elektromos eszközök kifejlesztése illetve felhasználása, így bizony elektromos autójuktól is sokat várhatunk.

James Dyson rengeteg újdonságot adott a világnak, sokat várunk a vállalatától

Már korábban is arról szóltak a hírek, hogy a Dyson elektromos autót fejleszthet, azonban most maga James Dyson küldött egy körlevelet a vállalat dolgozóinak, amiben elárulja, hogy 2020-ra készülnek az újdonság bemutatásával, 400 mérnök dolgozik rajta és 2 milliárd dollárt – azaz nagyjából 532 milliárd forintot – fordított rá. Többek között azt is kifejti, hogy a levegőszennyezés komoly következményekkel jár, és személyes felelősségének érzi, hogy legalább a helyi károsanyag-kibocsátást csökkentsék, amire egy elektromos autó a legjobb módszer.

A 400 mérnökből egyébként jó néhány más autóipari óriásoktól érkezett a Dysonhoz, így a háttérrel nem lesz gond. Érdekes egyébként, hogy a Dyson belevág abba, amibe az Apple-nek beletört a bicskája – vagy legalábbis visszakozott. Mindenesetre néhány éven belül meglátjuk, hogy mi sül ki a Dyson tervéből, de a nagy múltú vállalattól csak jóra számítunk.