
Az már eddig is nyílt titok volt, hogy az Audi is kezd valamit a Bentley Bentayga platformjával, de hivatalos megerősítést csak most nyert. Az ingolstadtiak óriás luxus SUV-ja Q8 néven érkezik majd 2019-ben.
A részleteket még nem ismertették a gyáriak, de annyit elárultak, hogy a Q8 a nevéhez hűen a crossover kínálat tetején áll majd, és többek között a Range Roverrel száll majd harcba. A gyárilag kommunikált cél – az Audi csoport növekedéséhez biztos alapot létrehozni – mellett a legfőbb indok a Q7 fölött álló modell bevezetésére a Bentley Bentayga megalkotása volt. A világ leggyorsabbjának készülő SUV-ből ugyanis nem feltétlenül tudnak eleget értékesíteni ahhoz, hogy a teljesen új platform és hajtáslánc kifejlesztése megérje, így a költséghatékonyságot fokozva, kevésbé exkluzív módon, de az alapokat kihasználva Audiként is értékesítenek.
Mellette az aprócska Q1 is hivatalos, őrá viszont már csak a jövő évig kell várni. A Q6 érkezése sem kétséges: a sportos crossover több független forrás szerint is elektromos hajtásláncot kap majd, amellyel közel 500 kilométeres hatótávra lesz képes.
Egykoron SUV király volt az Audi Q7, 2019-re viszont csak közepes hegedűs lesz
A négykarikás gyártó az aktuális trendeknek megfelelve tehát alaposan belehúz az SUV/crossover modellek fejlesztésébe – 2019-re már hat ilyen típus lesz a portfóliójában.
