A Renault idén fogja ünnepelni a Scénic kompakt egyterű 20. születésnapját, a modell tiszteletére pedig a franciák a hírek szerint bemutatják a következő generációt. És már azt is tudjuk, hogy mikor: a vadonatúj Scénic alig néhány hét múlva, a kapuit március elején megnyitó Genfi Autószalonon érkezik.
Ahogy az eddigi 3 generáció esetében, úgy a következő Scénicnél is az aktuális, vagyis a frissen bemutatott Mégane biztosítja az alapokat. És nem csak a technikát, de a formanyelvet is az új Mégane-tól fogja örökölni a Scénic negyedik generációja. A hírek szerint az autó könnyebb lesz, vonalai pedig a sportosabb irányt képviselhetik.
A következő Scénic az alapokat az új Mégane-tól örökli
További információk nem állnak rendelkezésre, így a premierig nem szeretnénk túl sokat pletykálni, azonban annyit már most biztosan tudunk, hogy a modell ugyanarra a CMF nevű padlólemezre fog épülni, amin többe között a Mégane, a Kadjar és a Nissan Qashqai is nyugszik. Reméljük, hogy a korábbi generációkhoz hasonlóan továbbra is lesz kompakt, illetve hosszabb (Grand Scénic) változat is, megtartva a hétüléses kialakítás lehetőségét. A motorkínálat szintén a Mégane-tól jön, és a Mégane bemutató cikkéből, ide kattintva részletesebben is olvashatnak az újdonságokról, hajtásláncokról.

