Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Még több mint egy hónap van a végleges bemutatóig, de úgy tűnik, a Jaguar már nem bír magával. A részletek folyamatos csepegtetése mellett ezúttal hivatalos, leplezetlen képet tettek közzé, amelyen farkasszemet néz velünk a prémium középkategóriás. A premier közeledtével újabb információkat tudhattunk meg a típusról.

Nem csak a költségek mértéknek tekintetében, de a modellkínálattal is hangsúlyozni kívánja a Jaguar, hogy elérhető prémium terméket kínál. A márka következő sikervárományosa – az XE – az új filozófia keretében a középkategóriában indulva lefelé bővíti a kínálatot, felvéve a harcot többek között a Mercedes C-osztállyal vagy az Infiniti Q50-nel. Ehhez a teljesen új platform és a kategóriában eddig még nem látott teljesen alumínium karosszéria lesz segítségére, amelyet erőforrások új generációja mozgat majd. A különösen hatékony motorokkal a 4 literes fogyasztás elérése is teljesülhet, miközben a kimondottan dinamikusnak ígért típus csúcsverziójával akár 300 km/h-ig is gyorsulhatunk.

Előbbiben az új, kétliteres motorcsalád veszi ki a részét. A több teljesítményben elérhető benzines és dízel turbómotorok erejét nyolcfokozatú automataváltó továbbítja majd a hátsó kerekek felé, a későbbiekben pedig összkerekes variánsok is gazdagíthatják a kínálatot. Tüzes menetteljesítményekről az F-Type-ban is látott háromliteres, kompresszoros V6-os felel, amely a képen látható XE S-ben 380 lóerőt teljesít.

A sokszínűség garantált, az új formákról pedig a gyár ízelítő videója árulkodik. Az újdonságot először az október elején kezdődő Párizsi Autószalonon láthatjuk majd, az építkezést pedig az alapoktól kezdte a márka: a teljesen új, alumínium platform és a négyhengeres motorcsalád később további modellekben teljesedik ki. Az alapok egyébként kimondottan ígéretesek. A márka illetékesei elárulták, hogy az XE struktúrájának 75 százalékát alumínium adja, amelytől nem csak könnyebb, de a fokozott merevségű, RC 5754-es anyag használatával merevebb is lesz a modell karosszériája.

Az F-Type története sem áll meg a kupé bemutatkozásával. A Project 7 koncepció alapján érkezhet majd a Speedster változat, amely a márka talán legradikálisabb és egyben legkívánatosabb modellje lesz. Mellé kétliteres turbómotor érkezik a modellsorozat kínálatába 300 lóerővel, 2016-tól pedig egyes források az összkerékhajtás elérhetőségét sem zárják ki.

Még szellősebb lehet majd az F-Type

Ugyanebben az évben érkezik majd az XF második generációja, amely nem meglepő módon az XE platformját kapja majd meg. A külső méretek terén nem tapasztalunk majd növekedést, ám térkihasználása jobb lesz, miközben a fejlett technikai megoldások mellett az alacsony tömeg biztosít fokozott dinamikát, kényelmesebb futóművet és magasabb fokú hatékonyságot.

Bár a Jaguar 2+2-es kupéja, az XK az idén búcsút int a sorozatgyártásnak, az új generációra sem kell sokat várni. Az F-Type hosszított alapjaira épülő modell magasabb pozíciót foglal majd el a jelenlegi változaténál, így nagyobb és még jobban luxusra kihegyezett lesz – de persze a vérmes XKR kiadás nem marad el. Érkezésének évében, 2017-ben mutatkozik majd be az XJ konzervatívabb utódja, amelyről egyelőre nagyon keveset tudunk. Egy biztos: a jobb térkihasználás az egyik leghangsúlyosabb helyet foglalja majd el a fejlesztési szempontok között, miközben egyes pletykák már egy kupé verziót is rebesgetnek.

Messzebbre ugrik a nagymacska

Végül, de nem utolsó sorban a márka 2020-ra tervezi szereplésének kezdetét a kompakt kategóriában. A prémium német trióval és japán duóval versenyző brit modell valószínűleg szintén elsőkerékhajtást kap, amelyet felár ellenében lehet majd összkerékhajtássá bővíteni.