Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Közeleg a MINI Countryman új generációjának premierje, méghozzá annyira, hogy az első hivatalos – álcázott – képeket és információkat is megkaptuk róla. Az újdonság a gyártó történetének első hibrid hajtásláncát is felmutatja majd, méghozzá konnektorról tölthető akkumulátorokkal.

A második generációs Countryman legkésőbb a jövő év elején mutatkozik be, és még 2017-ben megérkezik a hazai kereskedésekbe is. Az új modell mindenben az előd fölé nő: nagyobb, tágasabb, praktikusabb, dinamikusabb és takarékosabb is lesz, a hagyományos modellek mellett pedig elhozza a márka első sorozatgyártású hibrid hajtásláncát is.

A vélhetően E utónévvel érkező Countryman vélhetően a BMW 225xe hajtásláncát kapja, vagyis elöl egy 1,5 literes, háromhengeres turbómotort találunk, a hátsó tengelyt pedig egy elektromotor hajtja majd. Ha nem változtatnak a mérnökök, akkor 224 lóerős teljesítményre és 385 Nm nyomatékra számíthatunk, a 7,7 kWh-s akkucsomag pedig kb. 40 kilométeres elektromos hatótávra lehet elegendő.

Mivel az ízelítő fotókon nagyon jól álcázott modellt üdvözölhetünk, a formákat illetően maximum sejtelmekbe lehet belemenni. De nem járunk rossz úton, ha az előd formai rokonságát az új Clubman megjelenésével keresztezzük képzeletben. Sokat már a megfejtésre sem kell várni: legkésőbb fél éven belül biztosan lehull a lepel az újdonságról.